|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 52 találat | lapozás: 1-30 | 31-52 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Horváth János 2014. január 10.Bíróságon küzdenek a váradi magyar iskoláértA Bihar megyei törvényszék közigazgatási osztályán próbálják meg érvényteleníttetni az RMDSZ-es tanácsosok azt a helyi tanácsi határozatot, amellyel a nagyváradi önkormányzat tavaly decemberben megvonta a Juhász Gyula Általános Iskola jogi személyiségét. A Szabó József, Ritli Csongor és Sárközi Zoltán aláírásával ellátott keresetet csütörtökön délelőtt iktatták, beadványukban többek között érdek-összeférhetetlenségre hivatkoznak. Mint arról már beszámoltunk, a múlt hónapi rendkívüli tanácsülésen heves vitát váltott ki a 2014–2015-ös nagyváradi iskolahálózatra vonatkozó terv, amely pusztán gazdasági szempontokra hivatkozva a Biharpüspökiben lévő tanintézetet a szintén magyar nyelvű Szacsvay Imre Általános Iskola hatáskörébe rendelte, óvodai csoportjait pedig egy román óvodához sorolta. Az RMDSZ-frakció már akkor több formai problémát jelzett az ügy kapcsán, a többségi szociálliberális tanácsosok azonban jóváhagyták Ilie Bolojan polgármester javaslatát. Még Daniel Negrean, a Bihar megyei főtanfelügyelő is megszavazta ezt a tanácsosi székből, holott oktatást érintő kérdésben tartózkodnia kellett volna. Erre az öszszeférhetetlenségre Ritli már akkor rámutatott, és először az önkormányzattól kérte az érvénytelenítést. Csakhogy ez nem történt meg, és egy hónap elteltével a határozat hatályba lépett, így a magyar tanácsosok most már peres úton küzdenek a szerintük diszkriminatív döntés ellen. „Nem igaz, hogy Nagyváradon csak a Juhász Gyula Általános Iskola veszteséges, ahogyan azt Bolojan állítja. Ott van például a Gojdu gimnázium, az is ugyanabban a helyzetben van" – példálózott csütörtökön Szabó József, aki szerint a püspöki iskolában megvan a kellő diáklétszám a működéshez. Úgy vélte, a főtanfelügyelő tevékenysége aggályos és diszkriminatív. Például miután Margittán létrejött a magyar nyelvű Horváth János Iskolacsoport, kérték, hogy a magyar óvodai csoportokat is rendeljék hozzá, a román óvoda pedig kapjon külön jogi személyiséget. Erre a kérésre Negrean még mindig nem válaszolt, a Juhász Gyula Iskola ügyében viszont gyorsan – rendkívüli tanácsülésen – hoztak szakmai döntést. Sárközi Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a határozattervezet előzetes megvitatása összevont szakbizottsági ülésen történt, és voltaképpen nem is szavazták meg, 2–2-es döntetlennel tűzték napirendre. „Püspöki esetében konzultáltunk a helyi szülőkkel – magyarokkal és románokkal egyaránt – és pedagógusokkal, akik támogatják a tanintézet jogi személyiségének megőrzését" – mutatott rá Szabó József. A per sikerével kapcsolatban Ritli Csongor bizakodó, lapunknak elmondta: ilyen jellegű összeférhetetlenségből adódó határozat-visszavonásra van precedens. A döntés felfüggesztését még nem kérték, hiszen a jövő tanévre vonatkozik, és úgy gondolják, júliusig döntés születhet az ügyben. Ha viszont elhúzódik a tárgyalás, a későbbiekben kérni fogják a határozat ideiglenes felfüggesztését, és akkor az idei tanévben alkalmazott iskolahálózat maradna érvényben. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár), 2014. március 17.Könyv és gyertya – ünnepi gálaKönyv és gyertya címmel ünnepi gálával folytatódott a Kultúrpalota nagytermében az RMDSZ március 15-i rendezvénysorozata, amelyen olyan Maros megyei személyeket tüntettek ki, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A kitüntetést az 1990. február 10-i, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emléke előtti tisztelgésnek szánták. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke üdvözlő szavaiban kijelentette: – Meggyőződéssel hiszem, hogy az erdélyi magyarság erejét a kitartás acélozza. Kitartó ragaszkodásunk nemzeti jogainkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, népi hagyományainkhoz és szülőföldünkhöz. A jogainkért folytatott küzdelem egyik legfontosabb mozzanatának az 1990. február 10-i könyves-gyertyás néma tüntetést tartja, "amelyen több mint százezren vettünk részt, méltóságteljesen kinyilvánítva, hogy szülőföldünkön, itthon akarunk élni, és nem tűrjük, hogy másodrendű polgárokként kezeljen minket a politikai hatalom". Állította, hogy ez a nagyszabású kulturált megnyilvánulás mérföldkőnek számít az erdélyi magyarság modern kori történelmében. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a könyves-gyertyás menetelés egyik szervezője felidézte az akkori, az azt megelőző, illetve az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi eseményeket, figyelmeztetve, hogy emlékezni kell, beszélni kell róluk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg. A díjátadást követően a magyar szabadságharc ihlette költemények hangzottak el Györffy András, Kilyén Ilka, Sebestyén Aba marosvásárhelyi színművészek előadásában. Fellépett Buta Árpád Attila énekes. A gálát a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárta, amely a Duna televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorában bejutott az elődöntőbe. Könyv és gyertya díjban részesültek Antal András nyugalmazott tanár, az Ákosfalva 500 éve falumonográfia szerzője, a Pro Ákosfalva Egyesület alapító tagja, a Pro Honoris Causa Egyesület alapító tagja. Böjte Lídia magyartanár, a szászrégeni Kemény János Irodalmi Kör vezetője. Domokos Anikó Erzsébet nyugalmazott magyar–román szakos tanár, aki nagy szerepet vállalt és vállal jelenleg is a segesvári közművelődés terén. Farkas Ernő magyartanár, aki a kortárs civilizáció jó ismerőjeként hívja fel figyelmünket a nemzeti közösség, a szellemi örökség, a hagyomány és a nemzedékek folytonosságának megtartó erejére. Fülöp Lajos, a maroskeresztúri RMDSZ oszlopos tagja, aki mindig lelkiismeretesen, kitartással végezte az elvállalt munkát. Mindenkinek példát mutatott megfontoltságával és jó meglátásaival. Tanácsosként is mindig kiállt és helytállt a magyarság ügyéért. Gálfalvy László nyugdíjas pedagógus, aki meghatározó szerepet vállalt a gyulakuti RMDSZ alapításában és további tevékenységében. Gálfi Tibor nyugalmazott tanító, 2011-ben többéves kutatómunka eredményeként Berekméri Edmond helyi pedagógussal megjelentették Marossárpatak első falumonográfiáját Marossárpatak – Egy hagyományőrző település múltja és jelene címmel. Munkásságát, életét áthatja a közösségért vállalt felelősség és a magyarság összefogása. Gönczi Béla, a marosvásárhelyi RMDSZ alapító tagja, a 2000-es évek közepétől a koronkai helyi RMDSZ-szervezet elnöke, majd kerületi elnöke volt. Közösségépítő tevékenysége során kiemelt figyelmet szentelt a magyar kultúrának, a közösségi jogok tiszteletben tartásának. Hajdó Károly nyugalmazott zenetanár, karnagy. 50 éve a marosszentgyörgyi közösség meghatározó egyénisége. Az ő nevéhez fűződik a Tavaszi kórusfesztivál, a karácsonyi dalok koncertje. Jakab István nyugdíjas tanító, alapító tagja volt a búzásbesenyői RMDSZ-nek, személyét megbecsülés, tisztelet és szeretet övezi. Kerezsi János nyugalmazott református lelkész, alapító tagja a mezőbándi és megyei RMDSZ-nek, 1990 januárjában a megyei elnökség tagjai közé választották. Több éven át az ügyvezető elnökségben a kultúráért és egyházakért felelős alelnökként tevékenykedett. Kilyén Domokos 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárnál dolgozott mint technikus, és 1972- től váltotta fel édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét. 2000-ig – kisebb megszakítással – a község polgármestere, nyugdíjba vonulásáig. Minden kulturális és minden olyan tevékenységben részt vesz, ami a község javát szolgálja. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székely kapukat farag, citerákat készít, amelyeket kiállításokon is bemutatnak. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács volt elnöke, illetve alelnöke mindvégig példásan végezte feladatát, legyen szó kultúráról – Maros Megyei Könyvtár, Maros Megyei Múzeum, Kultúrpalota, Maros Művészegyüttes, Bábszínház, Állami Filharmónia, Látó és Vatra folyóiratok –, a gazdaságról (repülőtér, ipari park), infrastrukturális beruházásokról, turizmusról, szociális ellátásról. Lokodi Edit Emőke 25 éven keresztül szolgálta a Maros megyei közösséget, példát mutatva mindannyiunknak. Major István 1992 és 2004 között marosludasi városi tanácsos. Három közbirtokosságot alapított, amelyek ügyintézését bejegyzésükig vállalta, és őt dicséri az 1995–1996-ban létrehozott, a marosludasi RMDSZ- székházban lévő könyvtár is. Nagy Margit történelem-magyar szakos tanárként tevékenykedett 1964 és 1995 között a marosszentkirályi általános iskolában. 15 évig volt a helyi RMDSZ elnöke. Önzetlen odaadással dolgozott a hagyományok ápolásáért. Tudását igyekezett a fiatal generációknak átadni és hagyományőrző hozáállásra nevelni őket. Horváth Jánossal közösen megalapította a Vadrózsa néptánccsoportot. Ráduly János nyugalmazott tanár. Első kötete 1975-ben jelent meg. 37 éves írói munkássága eredménye: 81 kiadott kötet. 48 néprajzi és népköltészeti kiadványt jelentetett meg. Zömében népmese, mondakötetek és népi tréfák gyűjteménye. Tizenegy művet közölt a székely rovásírásról, amelyekben többek közt a közelmúltban felfedezett rovásemlékeket mutatja be. Huszonkét szépirodalmi kötete van, ezekből tizenhárom verseskönyv és fordításkötet. Szabó József esztergályos és minőségi ellenőr. Tizenhét évig volt a református egyház gondnoka Mezőcsáváson. 1990- ben helyi szinten aktívan részt vett az RMDSZ megalakításában. 1990–1994 között Mezőcsávás alpolgármestere. Ma is aktívan részt vesz a helyi közösségi életben. Szász Erzsébet nyugdíjas tanítónő, a marosszentannai RMDSZ-szervezet egyik alapító tagja. Udvarfalván a szervezet tevékenységének a szervezője, irányítója, nyilvántartója. A falu és a község kulturális életének meghatározó személyisége. Éveken keresztül szervezője a március 15-i helyi ünnepségnek. Az ifjúság oktatása- nevelése mellett a felnőttek szakmai-mezőgazdasági képzésében is aktívan részt vállalt. Szász Lajos az RMDSZ megalakulásakor az elsők között lépett be a szervezetbe. Számos kampány és más rendezvény szervezője és társszervezője. A megyei RMDSZ státusirodájának alkalmazottja 2002–2011 között. Szepessy László egyik főszervezője volt az 1990. februári gyertyás tüntetésnek. Az első szabad március 15-ét 1990-ben ő szervezte. Marosvásárhely magyarsága hosszú idő után először ünnepelt a Székely Vértanúk emlékművénél, ezzel hagyományt teremtve. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogrom idején Sütő Andrással együtt az RMDSZ-székház padlásán volt, és 20-án is részt vett az eseményekben. Politikai fórumokat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a Bernády György Alapítványnak. Szlovácsek Ida, magyar szakos nyugdíjas tanárnő több mint 25 éve vesz részt a Dicsőszentmárton városi, illetve kerületi magyar szórványközösség művelődési életének szervezésében. Prioritásként a magyar identitástudat megőrzését tűzte ki céljául: az anyanyelv, illetve a néptánc és népdaléneklés, a magyar népi szokások megőrzését, ápolását. Szavalóversenyeket és népdaléneklő versenyeket szervezett a magyar diákoknak. A Kis-Küküllő Alapítvány keretében Sárga Rózsa néven a város és a vidék idősebb nőtársadalmának szervezett és szervez heti rendszerességgel programot. Tófalvi Zoltán újságíró, riporter. A kilencvenes évek elejétől megszállottan kutatja az 1956-os forradalom utáni időszak romániai eseményeinek, erdélyi elítéltjeinek történetét. Több tanulmányt közölt a magyar forradalom 50. évfordulójára megjelent konferenciakötetekben, folyóiratok emlékszámaiban. Forrásfeltáró munkájának kiemelkedő teljesítménye az a sorozat, amelyben közzétette az 1956 utáni legnagyobb erdélyi politikai koncepciós perek iratait. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely), 2014. június 18.Rippl-Rónai-kiállítás – ajándék a székelyföldiek, az erdélyiek számáraBeszélgetés Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum igazgatójával A magyar festészet első modern mesterének 95 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők október végéig a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, az intézmény, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a budapesti Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében. A Rippl-Rónai József (1861−1927) életművének fontosabb korszakait és az általa használt minden technikát bemutató kiállítás apropóján Gyarmati Zsolt múzeumigazgatóval beszélgettünk, többek között Csíkszereda kulturális, művészeti szerepvállalásának kérdését is érintve. – Képletesen szólva ismét Csíkszeredába érkezett a kultúra, Rippl-Rónai József különböző alkotói periódusainak legjavát csodálhatjuk meg a múzeum emeleti termeiben: a fekete és az enteriőr képek korszaka után a Róma-villa és a „kukoricás” stílus tárul elénk, majd a „pasztell arcképek” következnek. Köztudott a művészről, hogy egy idő után terhes lett számára mestere, Munkácsy Mihály segédeként dolgozni, saját útját kívánta járni, s voltaképpen ez a fajta, eltökéltséggel párosuló tehetség hozta meg számára a sikert. Hogyan esett rá a választás? – Az erdélyi kultúrakedvelők megszokhatták, hogy jelentős művészek alkotásait mutatjuk be a Csíki Székely Múzeum nagyszabású kiállítások sorozatában. Két évig szünetelt a folyamat, ugyanis ez idő alatt kívül-belül megújult a Mikó-vár, általános műemléki rekonstrukció zajlott, így immár új köntösben fogadhatjuk a látogatókat. Sokat gondolkodtunk azon, hogy ki legyen a következő nagy név a sorozatban. Igazából mindig egy intellektuális kaland a választás, több szempont merül fel ilyenkor: ki az, aki még nem volt itt, viszont lenne rá igény, élvonalba tartozó művész, de nem elcsépelt… Valahogy így esett a választásunk Rippl-Rónai Józsefre, a magyar festészet emblematikus figurájára, aki érdekes módon soha nem járt Erdélyben, sőt, kiállításai sem voltak errefelé. Ez a törekvésünk, hogy újra egy nagy művészt hozzunk, találkozott Kaposvár és Csíkszereda testvérvárosi kapcsolatával, így döntöttünk Kaposvár híres festője mellett. A tárlat kurátora, Horváth János kaposvári művészettörténész 85 képet választott ki a város határában lévő Róma-villa gyűjteményéből, majd közösen úgy határoztunk, hogy ezt az anyagot kiegészítjük még 10, szintén nagyon jelentős festménnyel a Magyar Nemzeti Galériából. Így összesen 95 alkotás látható június 6-a óta a múzeum öt termében, átfogó képet nyújtva Rippl-Rónai József munkásságáról. Modern volt ő a szó legnemesebb értelmében: megújította a festészetet, mindazt, amit addig Munkácsyék, Benczúrék, Székely Bertalanék képviseltek. Olyan volt a festészetben, mint Ady Endre az irodalomban, a modernitást képviselte, és hisszük, hogy ennek mindig van aktualitása. – Térjünk vissza a Magyar Nemzeti Galériából származó képekhez, hogyan választották ki ezeket? – Szücs Györggyel, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatójával és csapatával több évre visszamenőleg jó kapcsolatot ápolunk, kölcsönöztünk tőlük képeket a Munkácsy-kiállításhoz, majd 2008-ban tőlük hoztuk a nagybányai anyagot, és a Barabás-, Munkácsy-, Szinyei-kiállításunk java része is onnan származott. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2014. december 14.Ezüstfenyő-díjak a szülőföld visszaszerzéséértEzüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ azon 27 közszereplő munkásságát, akik az oktatásban, a kultúrában, a politikában, az önkormányzati vezetésben, az egyházban munkájukkal szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, az RMDSZ programjának megvalósításában. A szövetség 2002-ben, megalakulásának 13. évfordulóján osztott először Ezüstfenyő-díjat azoknak, akik munkájukkal elősegítették a szülőföld visszaszerzését. A Szövetségi Képviselők Tanácsának idei utolsó, Marosvásárhelyen tartott ülésén szombaton 13. alkalommal került sor a díjkiosztóra. Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: a díjjal szeretnék megköszönni mindazoknak, akik az elmúlt években tettek azért, hogy „visszaszerezzük a szülőföldet lépésről-lépésre, tégláról-téglára, erdőről-erdőre, épületről-épületre. Ma itt állunk talpig ünneplőben, de talpig döbbenetben is”. Az RMDSZ elnöke nem kívánt ünneprontó lenni, de jelezte, vannak olyan problémák, amelyek mellett 2014 decemberében nem lehet szó nélkül elmenni. Beszédében kitért a Székely Mikó kollégium visszaállamosítására, és a Markó Attila és társai felfüggesztett börtönbüntetésére. „Nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy közben prefektusok valahonnan utasítást kaptak, és harcot indítanak a háromnyelvű fejléces papírtól a magyar himnuszig minden ellen, ami valamilyen értelemben magyar” – fogalmazott. A kérdésre, hogy volt-e értelme az elmúlt 25 év munkájának a fenti körülményeket figyelembe véve, a szövetség elnöke szerint az elkeserítő helyzetben is csakis igen lehet a válasz, igen volt értelme, jól tették, hogy ezt az utat választották, és ezen kell továbbmenniük. A díjkiosztón kitüntetésben részesült Tamási Zsolt, az idén megalakult marosvásárhelyi önálló katolikus iskola, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, Fekete Pál, Székelyvécke polgármestere, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Antal János, Körösfő polgármestere, Benedek Zakariás, az RMDSZ Szeben Megyei Szervezetének alelnöke, a Szilágy megyei Haraklány község polgármestere, Dobrai Ferenc, Erdő Ernő, nyugdíjas, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi városi irodájának munkatársa, Fancsali János, a Farkaslaki Fiatalok Fórumának elnöke, főtiszteletű Geréd Péter pápai káplán, főesperes-plébános, Gindele Imre iskolaigazgató, Hegedüs Csilla kulturális miniszter, Kökényesdi Miháy, a Szövetség Történelmi Máramarosi Szervezetének ügyvezető elnöke, Marosán Tamás jogász, Mészár Julianna, a nagyszalontai Arany János Elméleti Gimnázium igazgatója, Nagy Gabriella, a margittai Horváth János magyar tannyelvű elméleti gimnázium igazgatója, Nádudvary György Gusztáv Jenő nyugalmazott jogász, Pásztor Gabriella, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója, Simori Sándor az RMDSZ nagybányai szervezetének alelnöke, Sipos György Arad megyei tanácsos, Sütő-Udvari Magdolna Ilona, az RMDSZ Nőszervezet Temes megyei szervezetének elnöke, főtiszteletű Szász János pápai káplán, kanonok, Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere, Szilágyi Árpád Attila, Marosnagylak alpolgármestere, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Tamás Mónika, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének irodavezetője, Tóth János, az RMDSZ Krassó-Szörény Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Tóth-Páll Miklós, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagja. Vass Gyopár Székelyhon.ro 2015. március 16.Könyv és Gyertya gálaAz RMDSZ március 15-i ünnepi rendezvénysorozatának záróakkordjaként Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében a magyar és a székely himnusszal indult, és Palya Bea valamint Szokolay Balázs előadásával ért véget vasárnap a Könyv és Gyertya gála. A díjat az RMDSZ Maros megyei szervezete alapította, és olyan Maros megyei személyeknek adják, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. Beszédet mondott Markó Béla szenátor, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről. Szolidaritással minden lehetséges Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke azokat cáfolta, akik azt állítják, hogy ma már nincsenek olyan emberek, mint voltak 150, 160 évvel ezelőtt, hogy az az összefogás, szolidaritás, ami akkor vagy közelebbi múltunkban, 1990. február 10-én, a gyertyás- könyves tüntetésen megtörténhetett, ma már nem lehetséges, mert megváltoztak a társadalmak, megváltoztak az emberek. A volt elnök kijelentette: nem hisz abban, hogy megváltozott volna az a hit, az a bizalom, hiszen "ma is a könyv és gyertya jegyében gyűltünk össze ünnepelni azokat, akik kiérdemelték ezt a kitüntetést". Mint mondta, nem elképzelhetetlen az a szolidaritás. Ha félretesszük a véleménykülönbségeket, össze tudunk fogni. "Hinni kell a változásban, a szolidaritásban, szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, és akkor minden lehetséges" – mondta egyebek között Markó Béla. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy második alkalommal kerül sor a Könyv és Gyertya díj kiosztására, majd felidézte az 1990-es tüntetést, amikor százezer magyar ember vonult végig a városon könyvvel és gyertyával a kezében, amikor hatalmas közösségi erő lüktetett, és amikor jó volt magyarnak lenni Vásárhelyen. Azért alapították a díjat, hogy felhívják a figyelmet azokra az alapvető értékekre, amelyekhez ragaszkodunk, amelyek akkor csak vágyként fogalmazódtak meg, és amelyek nagy része 25 év elteltével megvalósult. A gálán kitüntetésben részesültek: 1. Berekméri D. István sáromberki nyugalmazott történelemtanár. A pedagógusi munkakör mellett belekapcsolódott és elmélyült a tudományos-kutató tevékenységben is. Részt vett abban a munkaközösségben, amely kiadta Sáromberke falumonográfiáját 1994-ben. Több alkalommal tartott előadást helytörténeti konferenciákon, ahol tudományos dolgozatokat terjesztett elő. Megjelent három könyve, 2006-ban a Sáromberke és a Telekiek, 2007-ben II. Rákóczi Ferenc – az ország nélküli fejedelem, majd 2013-ban a Bethlen Gábor – Erdély fejedelme (1613–1629) című. Jelenleg a Sáromberke és a Telekiek című kötet átdolgozásán, bővítésén dolgozik, amelyet Teleki Samu Afrika- utazó halálának 100. évfordulója alkalmával szeretne kiadni 2016-ban. 2. Biró János fafaragó, Nyárádszereda. Gépészmérnökként dolgozott Nagyenyeden, Szász-régenben, Nyárádszeredában, fafaragással is foglalkozik. Számos alkotását lehet megcsodálni szerte a megyében és a határokon túl is, Nyárádszeredától Mórig. Igényesen kifaragott kopjafák, címerek, díszes székely kapuk tanúskodnak Biró János fafaragó mesteri munkájáról. 3. Gál Barna Gyula Segesvár és a környékbeli magyarság meghatározó személyisége. Matematika-fizika főiskolán szerzett oklevelet, majd 1953 és 1991 között mint matematika szakos tanár dolgozott. Pályafutása alatt is legfőbb feladata volt a magyarságért, a közösségért tevékenykedni. Az RMDSZ segesvári szervezetének megalakulásában nagy szerepet játszott, majd 1991 és 2004 között a segesvári RMDSZ elnökeként kitűnően vezette a szervezetet. Ugyanakkor 1992 és 2004 között Maros megyei tanácsosként képviselte a magyarság érdekeit. 4. Görög Miklós építészfőmester 1935. október 10-én született Marosludason. Az RMDSZ marosludasi szervezetének megalakításában nagy szerepet játszott, és egyetlen olyan esemény sem volt a helyi RMDSZ szervezetnél, amelyben ne vett volna részt. A Szociáldemokrata Platform országos alelnökeként is tevékenykedett, és Kerekes Károly parlamenti képviselő irodavezetője volt Marosludas kerületben. 5. Horváth János, Marosszentkirály. Fiatal kora óta foglalkoztatta a hagyományőrzés, a néptánc. Életcélja a néptánc megőrzése és továbbadása a fiatal generációknak. 1991-ben megalakította a Vadrózsa hagyományőrző tánccsoportot Nagy Margit tanárnő közreműködésével, amelynek mára már a negyedik generációját oktatja. Fáradságot nem kímélve végzi ezt a szép munkát, melynek köszönhetően szülőfaluja hírnevét már a határokon túl is ismerik. Jelenleg 16 párral dolgozik, akiknek számos erdélyi magyar vidék táncait tanítja. 6. Mátyás Endre, nyugalmazott matematika szakos tanár, Szováta. 1973 és 1996 között pedagógusként és igazgatóként dolgozott. 1996 és 2000 között Szováta polgármestere volt. 1990 óta tevékenykedik az RMDSZ szovátai szervezeténél, melynek alapító tagja volt. Egész életében lelkesen vállalta a közösségi feladatokat, erejét nem kímélve tevékenykedett Szováta közösségéért. Pedagógusként, aligazgatóként, majd később igazgatóként gyermekek generációit oktatta nem csupán matematikai ismeretekre, hanem arra is, hogy miképpen lehet magyarként megmaradni a szülőföldön. 7. Tóth Dénes, Gyulakuta. Mezőgazdasági technikumot végzett, 1965 és 2012 között a gyulakutai állatorvosi körzetnél dolgozott állat-egészségügyi technikusként. Szakmai munkája mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonított a közösségépítésnek. 1990 óta az RMDSZ-ben töltött be különböző tisztségeket, 18 éven át helyi tanácsosként tevékenykedett, és alelnöke volt a helyi RMDSZ szervezetnek, melynek megalakításához jelentős mértékben hozzájárult. Munkája során igyekezett eleget tenni a szakmai elvárásoknak, és a gyulakutai közösség számára olyan megvalósításokat elérni, melyek példaértékűnek bizonyulnak az új generációnak. 8. Kun László, Marosvécs, történelem szakos tanár. Elhivatottan, lelkesen és kellő részletességgel tanította tanítványait múltunk történelmére, ismertette velük a korszakok változásit, őseink nyomában. 1990 és 2011 között pedagógusi hivatása mellett a Magyarói Általános Iskola igazgatójaként is dolgozott. Munkája során a magyarói oktatás fejlődését, színvonalát tartotta elsődleges célnak, a helyi diákok erkölcsi és szellemi tudásának gyarapítása kiemelkedő fontosságúnak számított. 9. Farkas Elek, Harasztkerék, magánvállalkozó. Több helybélinek biztosít munkát és megélhetési lehetőséget. Aktív szerepet vállal az RMDSZ ákosfalvi községi szervezetében, 1996 és 2000 között helyi tanácsos. Támogatja az RMDSZ-t, a történelmi egyházakat, egyesületeket. Ákosfalva községből több mint száz személynek nyújtott támogatást, hogy ünnepélyes keretek között részt vehessenek a honosítási ceremónián az anyaországban. 10. Darabont József református lelkipásztor. 1973 szeptemberétől szolgál Görgény-szentimre, Mezőbodon, Mezőcsávás református gyülekezetében. Kiemelkedő fontosságúnak tartja a gyerekek és fiatalok foglalkoztatását, lélektől lélekig hirdet igét felnőtteknek, időseknek. 1990-ben megalakította Mezőcsávás községben az RMDSZ szervezetet, idejét, erejét, energiáját nem sajnálva járt házról házra összeírni az RMDSZ-tagokat. Emiatt megfenyegették és bántalmazták 1990-ben. Nem hátrált meg a közösségért való munkában, lelkesen dolgozott a magyarságért. 11. Nagy Béla, Nagysármás. A sármási Vointa Kisipari Szövetkezetnél töltött be különböző tisztségeket, 1993 és 1996 között a községi kórháznál vállalt munkát, 1996 és 1998 között higiéniai asszisztensként dolgozott a Maros megyei egészségügyi rendőrség és megelőző orvoslás intézeténél. Közösségalakító tevékenységekben is részt vett, az RMDSZ helyi szervezetének egyik meghatározó személyisége. A nagysármási RMDSZ szervezet alapító tagja volt. ’90 óta folyamatosan vállalt tanácsosi tisztséget, 2000 és 2004 között helyi elnök volt a nagysármási RMDSZ szervezetnél. 12. Kocsis József, Radnót. A székelykeresztúri tanítóképzőben kezdte, majd Székelyudvarhelyen fejezte be tanulmányait. Somosdon tanított, majd három év katonaság után Harcón volt iskolaigazgató és tanító. 1963-ban került vissza Radnótra, a kertészeti iskolába, majd annak megszűnése után 1964 őszétől az Agronómusok Háza alkalmazottja lett. Megalakulása óta tagja a radnóti RMDSZ-nek. Közösségformáló és mindennapi munkája mellett kopjafát faragott az I. és II. világháború magyar hősei emlékére, melyet a református templom kertjében állítottak fel. 13. Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítványának elnöke. Az erdélyi és a marosvásárhelyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatásáért végzett tevékenysége elismeréseként jelölte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A 25 éve alapított Lazarenum Alapítvány jelenleg 18 gyermeknek szolgál otthonul a Lídia gyermekotthonban. A folyamatosan bővülő Vártemplomi Diakóniai Központot 46 idős személy lakja. A létesítmény az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 2002 óta a Pici ház két pedagógus segítségével oktatást és meleg ételt biztosít 27 utcagyerek számára. A Lazarenum keretében – a diakóniai szolgálat részeként – évente 150 nagy családban nevelkedő mintegy félezer hátrányos helyzetű gyermek rendszeres támogatása és nyári táboroztatása folyik. A társadalom peremére szoruló családoknak otthonteremtő programmal segít, falusi házakban helyezve el őket, fedelet és megélhetést nyújtva számukra. Nem utolsósorban 33 munkahelyet tart fenn. 14. Török Gáspár, országos és nemzetközi elismertségnek örvendő fotóművész, a marosvásárhelyi közélet markáns alakja. Öt kontinensen állították ki munkáit, több mint 63 hazai és 25 nemzetközi díj birtokosa. Művészi rangjának elismeréseként 1988-ban az AFIAP, vagyis a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének művésze címmel, majd 1995- ben az EFIAP, ugyanezen szövetség kiváló művésze címmel tüntették ki. 15. Simon György magyartanárként a szép és szabatos nyelvhasználatra, a nemzeti hovatartozás önérzetes felvállalására tanította diákjait. Iskolai órái hétvégeken és vakációkban gazdag hagyományú erdélyi falvakban, hegyi ösvényeken, a múltat idéző emlékhelyeken folytatódtak. Simon György a Bernády Napok első kiadása óta a diákvetélkedők szervezője, számos Bernády-kiadvány szerkesztője, illetve korrektora. Ő indította útjára 1993-ban az ország összes magyarul tanuló középiskolás diákja számára az IKV-t, az irodalmi kreativitásversenyt, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül. A gálaesten Csíki Hajnal Horváth István A nyelv csak élve tündököl című versét szavalta, fellépett Trózner Kincső (ének), zongorán kísérte Trozner Szabolcs. A laudációkat B. Szabó Zsolt műsorvezető olvasta fel. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 16.Könyv és gyertya-díj a közösség szolgálatáértÜnnepi műsör keretében vették át a Könyv és gyertya-díjat azok a Maros megyei személyek – köztük nyugdíjas pedagógus, fafaragó, lakatos, táncoktató, vállalkozó, lelkész, tervező, mérnök –, akik a magyar közösséget szolgálva, annak előrehaladását, a fiatalok itthon maradását szorgalmazták. Mintegy megkoszorúzta a március 15-ei megemlékező eseményeket a Kultúrpalotában tartott vasárnap esti rendezvény, amelynek keretében a 25 évvel ezelőtti könyves-gyertyás felvonulásra emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mellett. Többnyire hajlamosak vagyunk azt állítani, hogy az a hősök kora volt, most más időket élünk – jelentette ki Markó Béla szenátor, az RMDSZ korábbi elnöke. Hozzátette, hogy ő ebben nem hisz, ahogy abban sem, hogy azok az emberek, akik 1990. február 10-én végigvonultak Marosvásárhelyen, könyvvel és gyertyával a kezükben, mára megváltoztak volna. A hit és a bizalom változott az egyenlőség, testvériség, szabadság megvalósíthatóságában – fogalmazott a politikus, arra hegyezve ki mondandóját, hogy az 1848-as forradalom is, a százezer embert megmozgató könyves-gyertyás felvonulás is összefogással történhetett meg. Összefogtak a különböző nézetet valló, másként gondolkodó emberek, Petőfi, Széchenyi és Kossuth, 25 évvel ezelőtt pedig a magyar közösség megfeledkezett a nyomorról, a reménytelenségről, arról, hogy alig egy-két hónappal korábban sokan el akarták hagyni az országot. Pedig nem sejtették, mi fog történni március 19-én és 20-án, de hittek abban, hogy összefogással megváltoztatható a világ. Arra is felhívta Markó a figyelmet, hogy egy ember egy szál kicsi gyertyával nem tudott volna végigmenni a városon. Közösen, egymás gyertyáját újragyújtva viszont meg lehetett ezt tenni. A díjakat Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Péter Ferenc politikai alelnök adta át a kitüntetteknek: Berekméri D. István nyugalmazott történelemtanárnak, Bíró János fafaragónak, Gál Barna Gyula nyugalmazott matematikatanárnak, Görög Miklós építésznek, Horváth János néptáncoktatónak, Mátyás Endre nyugalmazott matematikatanárnak, Tóth Dénes állat-egészségügyi technikusnak, Kun László nyugalmazott történelemtanárnak, Farkas Elek vállalkozónak, Darabont József református lelkipásztornak, Nagy Béla egészségügyi asszisztensnek, Kiss Szabolcs református lelkipásztornak, Kocsis József nyugalmazott tanítónak, Török Gáspár fotóművésznek és Simon György nyugalmazott magyartanárnak. A díjátadó ünnepség keretében Csíki Hajnal színművész szavalt, színpadra lépett Trozner Kincső énekes és Trózner Szabolcs zongoraművész, a rendezvény második felében pedig Palya Bea és Szokolay Balázs koncertezett. Antal Erika | Székelyhon.ro 2015. szeptember 14.Magyar tanévnyitóKelemen átvilágította az oktatást Szombaton tartották Kolozsváron a Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségét. Az eseményt, amelyen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felszólalt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és az Erdélyi Református Egyházkerület szervezte a Farkas utcai templomban. „Az erdélyi magyarság számára az oktatás létkérdés, ezért az elkövetkezőkben is ennek megfelelően fogunk ehhez viszonyulni. Akkor is, amikor a szórványban élő közösségek oktatásáról beszélünk, akkor is, amikor a szórványból a tömbvidékekre elvitt gyerekekről beszélünk, és ezáltal osztályok szűnnek meg, és veszélybe kerül az anyanyelvi oktatás léte, és akkor is, amikor tankönyvekkel akarjuk ellátni minden egyes magyar közösség oktatási intézményét” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök, utalva a Szász Jenő-féle „gyöngyhalász”-programra. Kelemen a román oktatási rendszer nagy hibáját a központosításban látja: a kormányzati döntések „nem tudnak, vagy nem akarnak tekintettel lenni a különböző megyék, régiók adottságaira”. Emiatt vannak az átgondolatlan leépítések, ezért szüntetnek meg aligazgatói tisztségeket. Bejelentette, az elmúlt másfél évben az RMDSZ Oktatási Főosztálya, együttműködésben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, elkészített egy átfogó és alapos elemzést arra vonatkozóan, hogy a következő tíz évben az oktatás területén milyen változásokra lehet számítani, és milyen döntéseket kell meghozni. „A nehéz és kiszámíthatatlan idők ellenére is vannak sikereink: holnap Margittán a Horváth János Elméleti Líceum új épületét adjuk át. Ennek az oktatási intézménynek a létrejötte közösségi akarat és összefogás eredménye, néhány év alatt pedig új iskolaépületet is sikerült építeni. Ez csak egyetlen a jó példák sorából” – mondta a tanévnyitón az RMDSZ elnöke. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. október 9.Teltházas könyvbemutatóPénteken délután a margittai polgármesteri hivatal nagytermében bemutatták az Itt ringott bölcsője… című könyvet melyből a város híres szülötteit ismerhetik meg az olvasók. Elsőként ennek szerzője, Tőtős Norbert köszöntötte a megjelent margittaiakat, a környékbeli települések elöljáróit és a sajtó képviselőit. A könyv előszavát a szintén margittai születésű Cseke Attila parlamenti képviselő írta, aki ajánlójában elismerésre méltónak nevezte, hogy szülővárosában ily módon is emléket állítanak az arra méltóknak. A képviselő szerint, ha emléket tudunk állítani az itt született, ám máshol élt és dolgozott nagyjainknak, akkor születnie kell egy olyan könyvnek is, amely a helyben élt és dolgozott kiemelkedő egyéniségeket gyűjti majd egy kötetbe. A könyvet Farkas Cecilia irodalom szakos pedagógus, a szerző egykori tanára méltatta. Kiemelte, hogy kilenc olyan egyéniség szerepel a könyvben, akik az irodalom, a színház és zeneművészet, valamint az egyház világában alkottak maradandót, és írták be nevüket magyarságunk történelmébe. A méltató, a könyv ismertetése mellett, egy dolgot mégiscsak felrótt a szerzőnek, mégpedig azt, hogy a kilenc személy közül, mindössze egy nő szerepel a kötetben, Tolna Éva személyében, aki gyermekvers- és prózaíró volt. Mellette olyan tehetségekről olvashatnak, mint Ákom Lajos zeneszerző, aki közel fél évszázadot volt a budapesti Kálvin-téri egyház főorgonistája; Bónyi Adorján író, újságíró, akinek Kék bálvány című művéből készült az első magyar hangosfilm; Horváth János irodalomtörténész, aki a régió egyetlen Kossuth-díjasa; Harag György színész, színházi rendező, Auschwitz-túlélő vagy Zakar András pápai kamarás, a Mindszenty-per harmadrendű vádlottja. Az esemény végén Tőtős Norbert elmesélte, hogyan született a könyv megírásának ötlete a margittai önálló magyar tannyelvű iskola avatóján. Megköszönte a könyv kiadásához támogatást nyújtó vállalkozók segítségét, valamint a borító készítőjének, Perecsenyi Róbertnek a munkáját. Az eseményt a székelyhídi Gyermek Jézus Gyermekotthon lakóinak kórusa zárta, akik Ákom Lajos Adj Uram Isten című szerzeményét énekelték Csaplár Angéla kántornő vezetésével, majd a szerző dedikálta a megvásárolt köteteket. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. november 6.Születésnap – Köszöntjük a 80 éves Kozma Dezsőt„Egy nemzeti irodalom a nemzet életének, lelkiismeretének része, megtestesítője” Kozma Dezső irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, 1935 november 6-án született Középlakon. Köteteinek sora már helyére került a szakmában. – Kezdjük ezt az évfordulós beszélgetést a külső, történelmi meghatározókkal. Olyan emberrel beszélgetek, aki az életét a II. világháborúval kezdte. Ez már önmagában külön téma lehetne. Öt-hat évesen az embernek sokkal fontosabb dolgai vannak, olyan istenigazából nagy elhatározás, nagy célok vezetik. De amikor annak rendje és módja szerint iskolába indultál volna, közbeszólt minden idők legnagyobb világkatasztrófája. Hol, hogyan élted át azokat az éveket, azt a több mint ezerhatszázhatvan napot, milyen nyomot hagytak az életedben? – Már-már múltbavesző, mégis máig tartó élményeket éleszt bennem kérdésed. Természetesen a világot csak részben értő 5-6 éves gyermek megpróbál tájékozódni, eligazodni abban a környezetben, amelybe beleszületett. Különösen nem könnyű ez sorsformáló időben, még a mindennapok szintjén sem. Egy magyar–román lakosú, szép fekvésű erdélyi faluban szereztem első tapasztalataimat: az egykori Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly Varjúvárától, Wesselényi Miklós és Ady Endre szellemét őrző Zilah, illetve Kolozsvár vonzáskörében. Mintha a település neve is jelképesen ezt fejezné ki: Kalotaszeg, a Szilágyság és Erdély művelődési központjának számító „kincses” város felé vezetnek az utak. Négy elemis iskolánk és a református zsoltárok jelentették számunkra az első szellemi „útravalót”. S lélekben persze azok a minősítések, amelyeket az osztatlan iskola tanítója 1940 és 1945 között értesítőinkbe vésett: „jó”, „jeles”, „dicséretes”, „kitűnő”. Mindezek az épp akkor véget érő háborút követő történelmi fordulattal sem múltak el nyomtalanul. Iskolánkban azonban nem lévén további osztályok, magántanulóként, egyedül egy szál tanító segítségével kellett eligazodnom a könyvekkel egyébként sem bővelkedő szűkebb világomban. Az év végi kolozsvári számonkérő vizsgán mégse kellett szégyenkeznem, így aztán a következő szeptemberben velem is elindultak a szekerek a betű újabb birodalmába. Előbb Bánffyhunyadra, ahol a bentlakás volt „magán”, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt a kisváros környéki falvak tanulni vágyói számára otthonában bentlakást berendezni. Középiskolai éveimnek színhelye, Kolozsvár – Mátyás király szobrával, patinás épületeivel – nyitott könyvet jelentett egy falusi fiatalember számára. Érettségi után a Bolyai Egyetem előttem is kitárta kapuját, hogy aztán pár év múlva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban taníthassak magyar irodalmat. Leegyszerűsítő szűkszavúsággal: ezek voltak a tágabban értelmezett kezdetek, a felkészülés útjelzői. – 1956. Itt az országban, az akkori hatóságok az elítélteket a következő években egyenként, hosszabb-rövidebb idő után börtönözték be vagy bocsátották el. Édesapámat, édesanyámat politikai okokbál elbocsátották. Börtönben nem voltak, „csak" elbocsátották őket. 21 évesen mit éltél meg '56 következményeiből? – Több mint fél évszázad távlatából (mai történelmi tudásunk birtokában) nem könnyű pár szóban elmondani, kolozsvári magyar szakos egyetemi hallgatókként – a rádió mellett szorongva, reménykedve – miként válhattunk érzelmileg részeseivé az általunk is világfordítónak vélt történéseknek. Sokszor elmondott szavak kívánkoznak ide: ritkán tapasztalható szabadságvággyal, aggódásaink közepette is megőrzött bizakodással, hittel, majd a felemelő érzelmeket követő tragikusan fájdalmas keserűséggel. „Egységből csoda született" – emlékezett az idei évfordulón az akkori feszült napokat tevőlegesen megélő Dávid Gyula. Ma nem titok az sem, hogy a korábban engedélyezett esemény (a magyar írók sírjai melletti tisztelgésünk a kolozsvári Házsongárdi Temetőben) november elsején már tiltottnak számított, veszélyes politikai megmozdulásnak, amit abban a pillanatban a bennünket vezető tanárunk, Dávid Gyula (ő mondta el) sem tudott, nem tudhatott. Hét évi börtönnel szenvedett meg érte. A verseivel jelentkező Páskándi Géza elítélésekor (ő is csaknem ennyi évet kapott) vádpontként szerepelt az is, hogy sürgette az oktatási rendszer reformját, a többi között azt, hogy a történelmi materializmus mellett más filozófiát is oktassanak az egyetemen. Nem egy évfolyamtársamat meghurcolták, másokat kizártak az egyetemről. És jól ismertek a más szakokon, kolozsvári szellemi intézményekben az országszerte elkövetett megtorlások is. Rengetegen kerültek hosszú évekre börtönbe, többen az életükkel fizettek. - Képzett, elsősorban a munkájával foglalkozó irodalomtörténész, egyetemi tanár számára milyen fordulatot jelentett 1989? - Nem szükséges fejtegetnem, számunkra, számomra is hozott változást 1989. Legfeljebb arról lehetne most beszélni, hogy milyen mértékben, milyen módon. Kétségtelen: addig nem javallott, illetve kényes témák, elhallgatott írók is sorra kerülhettek előadásaimon, árnyaltabban lehetett megközelíteni egy-egy életművet, mint ahogy a különböző szemináriumi, államvizsgai és a továbbképzést szolgáló szakdolgozatok tematikája is bővülhetett. És a tudományos kutatómunkára tágabb lehetőségek nyíltak, bizonyos forrásokhoz nem kellett külön engedélyt kérni, hazai és külföldi (magyarországi) levéltárak is hozzáférhetőbbekké váltak. Személyesebbre fordítva beszélgetésünket: 1994-ben neveztek ki professzornak. (Jóllehet korábban megvoltak az ehhez szükséges szakmai feltételek. Huszonhárom évvel azelőtt, 1971-ben megkaptam a filológia doktora tudományos fokozatot, 1994-ig 12 önálló kötetem, két egyetemi kézikönyvem, számos kísérő szöveggel ellátott válogatásom magyar írók műveiből és több mint kétszáz tanulmány, szakközleményem jelent meg különböző folyóiratokban, lapokban. Elnézést a felsorolásért, nem valamiféle utólagos méltatlankodásból fakadóan teszem ezt, hisz az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy abban az időben egyáltalán nem volt könnyű a „ranglétrán” előrelépni, és talán a Tanszék sem siette el a felterjesztést – lehet, hogy csak puszta feledékenységből. Végső soron örültem, hogy professzor lettem.) 1996-ban a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesévé választottak, 1997-ben a doktori iskola keretében szakirányítással bíztak meg, majd konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Némiképp az általad említett fordulat következményének tekinthető az is, hogy kolozsvári nyugdíjazásom után a frissen alakuló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen még tíz évig (2003–2013) taníthattam magyar kultúrát, magyar irodalmat, és talán itteni dékáni működésemnek (az adminisztrációs munkát elvégzőknek köszönhetően) is volt valami értelme. És azt hiszem, nem puszta véletlen, hogy szakmai díjazásokban, kitüntetésekben csak 1990 után részesültem. - Tudományos tevékenységedről néhány kérdést. Miért, hogyan lettél irodalomtörténész? – Hogy mikor és miért lettem irodalomtörténész? Nehezen tudnám pontosan egy bizonyos időszakhoz, eseményhez kapcsolni, úgy vélem ugyanis, hogy egy ilyen elhatározás több tényezőtől függő. Közre játszhatott ebben az is, hogy mindig érdekelt a múlt, szerettem hallgatni a régi történeteket, nézegetni a régi épületeket, tárgyakat. Középiskolai történelemtanárom, Pataki József (később egyetemi professzor) csak fokozta bennem a tovatűnt korok iránti vonzalmat, kíváncsiságot. Évek múlva a kolozsvári egyetemi könyvtár rendszeres látogatójaként, régi könyveket, lapokat böngészve mindez „tudatosabbá”, „rendezettebbé” vált bennem, arra késztetett, hogy egy irodalmi mű, életmű vizsgálata alkalmával (természetesen az esztétikai értékek felfedezésével párhuzamosan) életre keltsem azt a történelmi, szellemi közeget, amelyekben ezek az alkotások megszülettek. Egyébként abban az időben a különböző – olykor inkább csak divat-szülte – elméletekhez nemigen juthattunk hozzá. Vagy ha igen, ezek az elméletek nemigen voltak vonzóak. - Hogyan és miért éppen a 19. századot választottad? - Fiatal tanársegédként, a 60-as években a magyar irodalom különböző korszakait szeminarizáltam, és volt időszak, amikor verstan, összehasonlító irodalom, irodalomelmélet és esztétika is szerepelt az óráim között. Mondanom sem szükséges, hogy a sokféle tantárgy nemcsak rengeteg időt vett igénybe, egyben nem kis próbatételt jelentett szakmai szempontból, ezért ritkán nyílt alkalom egy irodalmi áramlattal vagy életművel behatóbban foglalkozni. Azonban nyomban hozzáfűzném: ez a szerteágazó lefoglaltság nem ártott, sőt megkönnyítette később az egy területre, egy irodalmi jelenségre szorítkozó búvárkodásomat, oktatói működésemet. Lehet, hogy másképp nem vállalkoztam volna középiskolai tankönyvek írására. – Éveken át főleg a 19. század magyar irodalmát szeminarizáltam, és ebből a korszakból merítettem doktori értekezésem témáját (Irodalom a kolozsvári századvégen). Így lettem viszonylag korán (majd professzorként is) irodalmunk egyik nagy korszakának előadója. Talán nem szükséges a neveket felsorolni: Arany János, Madách Imre, Tompa Mihály, Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Vajda János, Mikszáth Kálmán, Gyulai Pál. Folytathatnám a századfordulón jelentkező és a századelőn kibontakozó nemzedékkel: Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Justh Zsigmond, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Petelei István, Thury Zoltán, Csiky Gergely, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Tömörkény István, Krúdy Gyula. Nem kis erőfeszítést jelentett számomra szűkre szabott óraszámban mindezt bemutatni. Ezért éreztem szükségét előadásaimat nyomtatásban megjelentetni. (Magyar irodalom a XIX. század második felében, Bukarest, 1980; Magyar irodalom a századfordulón, Kolozsvár, 1978 ). Persze, közben ki-kirándultam a 20. századba és a világirodalomba. – Új Európa van születőben – más kontextusban más a recepció. Ugyanaz a műalkotás ma más életet él. Csak egy példát, de klasszikusat, és éppen a 19. századból. Arany János A walesi bárdok című költeményét lefordították walesi nyelvre. A remekműnek eget-földet rengető sikere van. Voltak már más fordítások, más próbálkozások is – Zolman Péter angol fordítása stb. – de egyiknek sem volt ekkora sikere, ilyen hatása. Európa nyugati és keleti „fele" ma másképp, jobban figyel egymásra? Sőt, születőben egy egységesülő kontinens? Hogyan reagál a 21. század elméletírása? Mi mindent kell újraírni? – Azt hiszem, kérdésed az irodalmon túlmutató választ igényelne. Már maga a különböző irodalmak kölcsönhatása, a műfordítások szerepe a nemzeti kultúrák közeledésében igen sokféleképp értelmezhető. Szószaporítás lenne újra és újra elmondani, hogy minden kor (így a mi 21. századunk is) megbirkózik jelenbe épülő örökségével, értékeivel. Különösképpen gond az, hogy egy olyan, a nemzet életéhez és szellemi örökségéhez szorosan kötődő alkotó, mint Arany János költői világa, kivételesen gazdag nyelve, annak sajátos ízei miként közvetíthetők kellő színvonalon más nyelvű olvasók számára. Önkéntelenül Kosztolányi Dezső szállóigévé vált szavai jutnak eszembe: fordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni. A többi között jórészt ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi időben megélénkültek a „kulturális modernség" és a szellemi kölcsönhatások körüli, különböző felfogásokat szembesítő viták. Ebben az „egymásra figyelésben" arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy nemzeti irodalom elsősorban (már csak nyelve okán is) a nemzet életének, történelmi és szellemi-irodalmi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének része, megjelenítője. Természetesen azoknak az egyetemes értékeknek is kifejezője, amelyeket már a reformkor nagyjai, Kölcsey, Vörösmarty megfogalmaztak. Mint ahogy figyelmet érdemlő, milyen közegben történnek meg ezek a találkozások, párbeszédek. A jeles irodalomtörténész, Horváth János vélekedése sok igazságot hordozó: az irodalom kétlaki növény, amelynek virágai a formák világában nyílnak, s a nemzeti irodalmak fejlődéstörténeti helyzetétől is függ, hogy melyik mikor fejti ki a maga egyediségét. Már ezért sem lehet a tolmácsolás, a szellemi értékek közvetítésének módja sem „röghöz kötött". Elég, ha a magyar irodalom több mint másfél évszázaddal ezelőtti „kulcsszavaira" gondolunk: haza és emberiség, népek hazája nagyvilág. – Kötetek sorában foglalkoztál erdélyi magyar irodalommal. Gondoltál már egy teljes erdélyi magyar irodalomtörténet megírására? Eddigi tudományos tevékenységed mintegy előrejelzi... – Az Erdélyben született magyar irodalom csakugyan foglalkoztatott (foglalkoztat), a régebbi és az első világháború utáni erdélyi (romániai) írókról, művekről több alkalommal írtam. Egy részük a szegedi székhelyű Madách Irodalmi Társaság kiadásában most megjelent válogatott írásaimban olvasható, a két háború közötti romániai magyar írókról készült közleményeim jórészt hazai folyóiratokban láttak napvilágot. Talán egyszer összegyűjtöm őket. Egyelőre megbízható irodalomtörténeti kézikönyvként ajánlom Pomogáts Béla többkötetes (2008–2010 között megjelentetett) kiváló irodalomtörténeti munkáját: Magyar irodalom Erdélyben. – Bálint Tibor íróval sokat beszélgettünk a témáról: az író feladata, hogy megírja a maga korát. Ő a háború következményeit és a diktatúrát élte meg, hát két főműve a Zokogó majom és a Bábel tornya. Bálint Tibor írói feladatát elvégezte. Mire ösztönöz, illetve kötelez az irodalomtörténet-írás? – Kétségtelen nem ritka, hogy egy alkotó el-mulaszthatatlan szükségét érzi, írói feladatának tekinti személyes élettapasztalait, élményeit írásaiban megörökíteni. Bálint Tibor valóban ezt tette. Némiképp módosítva kérdésed és a választ, bennem is felsejlettek korábbi élményeim újrateremtésére késztető gondolatok. Persze másképpen. Pédául úgy, hogy a magyar irodalom egyik nagy korszakáról több mint három évtizeddel ezelőtt megjelent egyetemi kézikönyvemet – azóta felgyűlt ismereteim alapján – továbbgondoljam, mintegy ötvözve az akkori és mostani élményeimet, gondolkodásmódomat. Nem föltétlenül tankönyvszerűen. A válogatott írásaimat tartalmazó, a Madách Irodalmi Társaság jóvoltából most megjelent gyűjteményes kötetem tulajdonképpen ilyen szándékkal is készült: szembesülni egykori, máig elkísérő élményeimmel. Azt hiszem, ez is szellemi léthelyzetek egyfajta újraélése. – Európa történelmének utóbbi nyolc évtizede sok csodát és sok szörnyűséget produkált, sokszor ipari méretekben. Hamvas Béla, aki megélte mind a két világháborút, aztán a diktatúrát, politikai börtönt, aki életében egyetlenegyszer publikálhatott, „Óda a XX. századhoz" című esszéjében írja: mindezek után és csakis ezek után beérik az emberben egy bölcs derű. Az a derű pedig nem langyos jókedv, hanem túl jón és rosszon is az élet igenlése... –Hamvas Bélához kapcsolódó kérdésedre – irodalmárként – a szintén hányatott életű, mellőzött Weöres Sándor jut eszembe, a saját belső világából oly mélyen merítő költő. Számomra ugyanis Hamvas szintén az egyén és a világ harmóniáját kereső, a lét értelmén töprengő alkotó, aki a mindennapok tapasztalataiból és az emberiség több évszázados tudományos teljesítményeiből, filozófiai kultúrájából alakítja ki, teremti meg (még nem teljesen feltárt) életművének világát. Kérdésed egyben másfajta hasonlóságra is emlékeztet: szellemi és testi megpróbáltatások közepette Hamvas Béla sem veszítette el tudósi tartását, jobbító szándékú hitét és „bölcs derűjét". Világszemléletét Patmosz című esszékötetében olvashatjuk: „Tudjuk, hogy az életnek célja nincs; értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak.” - Min dolgozol most? Mik a terveid? - Most éppen a Madách életművéről (jórészt erdélyi utóéletéről) megjelent írásaimat, a Madách Imre Irodalmi Társaságban megtartott előadásaimat gyűjtöm össze. Mintegy bővíteni, kiegészíteni szeretném a 2003-ban Magyarországon kiadott gyűjteményemet. Elképzeléseim közül csak egyet említenék itt meg. Több évtizedes búvárkodásom folytatásaként könyvet szeretnék írni a korán elhunyt Török Gyuláról, akinek regényei, elbeszélései új színt jelentettek a 20. század első éveinek magyar prózájában. Remélem öröksége feltárásával sikerül erről másokat is meggyőzni. Józsa István egyetemi oktató Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 17.A forradalomra emlékeztek kedden MargittánA város magyarjai március 15-én a ‘48-as szabadságharcra emlékeztek, első helyszín a Jókai szobor volt. A hideg és csapadékos idő ellenére mintegy kétszázan gyűltek össze a kultúrház előtt, a rendezvényen jelen volt Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere is. Szűcs Andrea moderátor rövid köszöntője után Bradács Alíz körzeti RMDSZ elnök üdvözölte a jelenlevőket, majd Árkosi Antal margittai RMDSZ-elnök tartott ünnepi beszédet, akit dr. Skelecz György kolozsvári konzul követett, ő Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi gondolatait tolmácsolta. Majd következett A Horváth János Elméleti Líceum diákjai Zúg március címmel tartottak ünnepi műsort, melyben a Pilvax kávéházban történteket mutatták be. Nem túlzás az, hogy a hideg, zord időjárási viszonyok közepette bemutatott előadás, melyet Zatoschil Ballai Zsuzsa, Szabó Melinda és Farkas Cecília tanárnők állítottak össze, megmelengette a közönség lelkét. Az előadás után Cseke Attila parlamenti képviselő szólt az ünneplőkhöz. A politikust követték a forradalmi dalokat éneklő gyerekek, és a Gyöngyvetők Néptánccsoport kórusának tagjai, őket Deák Andrea és Juhos Márta tanítónők készítették fel. A gyerekek előadása tovább emelte az ünnepi hangulatot. A dalok után Pocsaly Zoltán polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Fábián Enikő, a nagyváradi Szigligeti Színház művészének előadása közben teljesen beesteledett, ám az általa szavalt versek szinte szikráztak a margittai estben. Demian Zsolt, a Margittai Ifjak Köre elnökének műsorzáró beszédét követően megkoszorúzták a Jókai-szobrot. Innen az akkorra 250-300 fősre duzzadt tömeg fáklyás felvezetéssel elindult a Petőfi-szoborhoz. A koszorúzás után Kovács Gyula református lelkipásztor adta áldását a megemlékezésre, végezetül közösen elénekelték a Himnuszt. Az idei rendezvényt a kultúrbizottság szervezte, melynek az volt a feladata, hogy az előző éveknél színvonalasabb programot hozzon össze. D. Zs. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. április 25.Kétnapos történelmi versenyTizennyolcadik alkalommal szervezett történelmi vetélkedőt a középiskolások számára az Ady Endre Líceum, a Varadinum keretében. Az idén az 56-os forradalom volt a verseny témája. A versenynek főleg az a célja, hogy a magyar tagozatos középiskolások találkozzanak a magyarság történelmével, az iskolában ugyanis ezt legfeljebb opcionális tantárgyként tanítják, tudtuk meg Fleisz Judit történelemtanártól. A Varadinum rendezvénysorozaton belül zajló vetélkedőnek minden évben más témája van, az idén, a hatvan éves évforduló kapcsán az 56-os forradalomról tanultak a diákok, a vetélkedő pedig a Hősiesség – Tisztesség – Méltóság címet kapta. Kilenc, kilencedikesekből, tizedikesekből és tizenegyedikesekből álló csapat érkezett, többek között Zentáról, Derecskéről, Temesvárról, Margittáról, s persze több nagyváradi iskolából is. Ahhoz, hogy ezen a szakaszon részt vehessenek, a diákoknak interjút kellett készíteniük egy olyan személlyel, aki megélte az 56-os eseményeket, vagy helytörténeti jellegű dolgozatot kellett írniuk a témáról, például a korabeli sajtóvisszhang alapján. Pénteken a diákok és a résztvevő tanárok a Nagyváradi Várban találkoztak, ahol Jakabffy László építészmérnök vezetésével megtekintették a Szenvedés emlékezete kiállítást, mely a volt politikai foglyoknak állít emléket. Ezt követően Fleisz Judit köszöntötte őket – mint mondta, nagy öröm számára, hogy kilenc csapat jött el a versenyre. Vad Márta, az Ady Endre líceum igazgatója elmonda: már tizennyolcadik éve az Ady ad otthont ennek a rendezvénynek, öröm, hogy ezúttal a vár ilyen szép állapotban van. „Maradjatok élményekkel teliek, meséljétek el diáktársaitoknak, hogy olyan emberekkel találkoztatok, akik ezt átélték” – szólt a versenyzőkhöz. Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a zsűri elnöke 56 hazai vonatkozásairól is szóló előadást tartott. Az 1956-os események békés megmozdulásokkal indultak, az események megelőzhetőek lettek volna, ha javul a demokrácia helyzete – azonban nem így történt és forradalommá, szabadságharccá változott. A kommunista rendszer nagyon erős volt, nagy helytállásra volt szükség, sok áldozattal járt, s egy hétig rendkívül sikeres volt, de a magyarság egyedül maradt, a nyugat buzdított ugyan, segélyekkel, nyitott határokkal, de sem diplomáciai, sem katonai segítséget nem nyújtott. A Szovjetunió százezer katonát küldött Magyarországra, egy reménytelen, rövid harc következett, melyet lehetetlen volt megnyerni, de melynek során mégis erőssé tette a magyarságot a nemzeti érzés, a szabadság szeretete. Amint az előadás során elhangzott, Nagyváradon a román állam bezárta a főiskolát 1934-ben, emiatt itt a mozgalmat középiskolás diákok képviselték és néhány értelmiségi. Itt a Premontrei Főgimnázium utódiskolájában tört ki a forradalom, nyílt fellépésre nem volt lehetőség, titkos szervezkedés zajlott – így alakult meg a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. A diákszervezet két egykori tagja, Török László és Petri József, akik börtönbüntetést töltöttek le emiatt, a rendezvény során visszaemlékeztek az akkori történésekre. Amint az előadás során elhangzott, Romániában a megtorlás iszonyú volt, itt 27 ezer személyt tartóztattak el, 430 titkos szervezetet fedtek fel és tízezer ítélet született, melyek közül száz halálos volt. A későbbiek során Török László és Petri József a 13-15 éves fiatalok nagyváradi szervezkedéséről, a börtönben eltöltött időről – kényszermunkáról, betegségekről, éhezésről – számoltak be. A kiskorú elítélteket a politikai elítéltek – színészek, operaénekesek, tanárok, papok vették pártfogásuk alá, titokban vallásoktatás is volt, énekeket tanultak, istentiszteletek is voltak. Fleisz Judit beszélgetett a két volt politikai fogollyal, majd Vad Márta díszoklevelet adott át nekik. A program a diákok előadásával folytatódott a várban. A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott, az Ady Endre Líceum dísztermében. A diákoknak különféle feladatsorokat kellett megoldaniuk – volt többek között keresztrejtvény, képfelismerési feladat, villámkérdéseket is kaptak az elhangzott előadás és az előző napi élmények alapján, kiállítást szerveztek a kor szocialista- realista kultúrtermékeiből. Eredmények Az első helyet a margittai Horváth János Elméleti Líceum csapata – Bordás Máté, Szűcs Sándor – érte el, a második helyezést a Zentai Gimnázium csapata – Katona Sára,Pósa Viktória, Lauty Alexandra – , a harmadikat pedig a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata – Hotya- Szegi Enikő, Jancsó Katalin és Kabai Renáta. A verseny kiértékelőjében Dr. Fleisz János történész kiemelte, hogy a vetélkedőből mindenki győztesen került ki, hiszen megismerkedtek a magyarság szabadságért folytatott küzdelmével és elődeik példamutatásával. A kétnapos rendezvény fő támogatója a budapesti Rákóczi Szövetség volt. Neumann Andrea erdon.ro 2016. július 28.Köszönet a jó irányú változásért!Nehéz időkben, mint amilyet ma is élünk, fontos az összefogás. Bizalmat kell építeni. Jó irányba kell állítani ügyeinket. Kisebbségben egymásra vagyunk szorulva. Önkormányzat, egyház, közösség segítheti vagy gátolhatja a másik pozitív munkáját. Mi a segítségben hiszünk. Az emberek nem értik mi történik. miért kell most Tőkés Lászlónak nyíltszínű lejáratást indítani saját egykori munkatársa – Csűry István, saját egyháza – a református egyház, a magyar szövetség – az RMDSZ, sőt immár az anyaország államtitkárai irányába is? Az emberek nem értik, és óriási többségük nem ért ezzel egyet. Csűry püspök mandátuma a rendezetlen ügyek rendezetté válásának korszaka. Sikerült rendeznie az egyházon belüli viszonyokat. Rendezte a pénzügyi adósságokat. Rendezte a kegyességi mozgalmakkal a viszonyt. Rendezte a lassan évszázados székházkérdést. Törekvés a jóra Helyrebillentette az eltolódott egyensúlyt. Támogatottságuk arányában kezelte a viszonyokat a közéleti szereplőkkel. Partnerséget épített ki az önkormányzatokkal. Egyszóval emberközelivé, békéssé, szerethetővé tette egyházát. Kérjük tisztelettel a közélet szereplőit, támogassák azokat, akik békességgel kívánják rendezni közös ügyeinket. Tőkés urat kérjük, munkahelyén, az Európai Parlamentben dolgozzon értünk. Ha erre nincs alkalma, felesleges energiáit, kérjük ne fordítsa közösségünk ellen, itthon. Csűry püspök urat kérjük, méltósággal, türelemmel, Krisztus urunk szeretetével és a jó irányú változások iránti még nagyobb elkötelezettséggel viselje elődjének inkorrekt támadásait. Biztosítjuk Csűry püspök urat, a jóra való törekvésben továbbra is számíthat a közösségre, számíthat ránk. Bihar megye magyar polgármesterei és alpolgármesterei: Sorbán Levente polgármester – Alsólugas; Nagy Gizella polgármester – Bihar; Mados Attila polgármester – Bihardiószeg; Kelemen Zoltán polgármester – Biharfélegyháza; Bátori Géza polgármester – Bors; Kócza István polgármester – Érbogyoszló; Nagy István polgármester – Érkörtvélyes; Nyakó József polgármester – Érmihályfalva; Balazsi József polgármester – Érsemjén; Beke László polgármester – Érszőllős; Bordás Károly polgármester – Értarcsa; Bonisz Sándor polgármester – Hegyközcsatár; Somogyi Lajos polgármester – Hegyközpályi; Nyiri Sándor polgármester – Kiskereki; Pocsaly Zoltán polgármester – Margitta; Török László polgármester – Nagyszalonta; Matyi Miklós polgármester – Paptamási; Horváth Béla polgármester – Szalacs; Nagy Miklós polgármester – Szalárd; Béres Csaba polgármester – Székelyhíd; Vincze Nándor polgármester – Tóti; Kosztandi Mihály polgármester – Vámosláz; Barcui Barna polgármester – Vedresábrány; Daróczi Mihály alpolgármester – Bályok; Bagosi Barna alpolgármester – Berettyószéplak; Nemes Ferenc alpolgármester – Bihar; Kerecsenyi Imre alpolgármester – Biharfélegyháza; Csiger László Róbert alpolgármester – Bors; Kajántó Pál alpolgármester – Élesd; Gyulya Andrea Éva alpolgármester – Érbogyoszló; Karsai József-Attila alpolgármester – Érmihályfalva; Timar Sorin alpolgármester – Érsemjén; Kerezsi Attila alpolgármester – Értarcsa; Dán Juliánna alpolgármester – Feketekápolna; Nagy István Róbert alpolgármester – Hegyközcsatár; Szebeni Sándor alpolgármester – Hegyközpályi; Rostás István alpolgármester – Illye; Szabó Zoltán Lajos alpolgármester – Kiskereki; Szabó Csaba alpolgármester – Körösgyéres; Géczi János alpolgármester – Mezőtelki; Horváth János alpolgármester – Nagyszalonta; Major Lóránd alpolgármester – Paptamási; Hasas János alpolgármester – Rév; Vida Attila alpolgármester – Szalacs; Kendi Dezső alpolgármester – Szalárd; Kozák Róbert alpolgármester – Vedresábrány. erdon.ro 2017. február 5.In memoriam dr. Kürti LászlóMegint szegényebbek lettünk egy nagyszerű EMBERREL. Bár hosszú betegsége, melyet mindvégig türelemmel és méltósággal viselt, előrevetítette, hogy bekövetkezik az elmúlás ideje, mégis megdöbbenést és mély fájdalmat váltott ki belőlünk a gyászhír. Sokoldalú ember lévén nagyon sokan hiányoljuk a nagyszerű családapát, közösségi vezetőt, színjátszót, civil szervezet aktív tagját, vitézt és főgondnokot egy személyben. Az élet minden területén legjobb tudása szerint, maximális odaadással teljesítette a reá szabott, vagy önként vállalt feladatokat. Becsületessége, pontossága, megbízhatósága, segítőkészsége kivívta embertársai tiszteletét, megbecsülését. Orvosként levette pácienseiről a fájdalmat és visszaállította fogaik egészségét, színjátszóként – született tehetségének köszönhetően – jókedvet adott, mosolyt varázsolt a nézők arcára. Meghatározó, vagy főszerepet játszott, menetrendszerűen, több mint két évtizeden keresztül. Alapító tagja volt a színjátszó csoportnak. Kedvelték a kollégák és a közönség egyaránt, és nagyon hiányolták, amikor egészségi állapota miatt már nem léphetett fel. Közéleti tevékenység Érdekvédelmi szervezetünk munkájában első perctől részt vett, majd 13 éven keresztül Ő volt az első embere. Elhivatottsággal végezte munkáját, minden erejével védte a magyarság érdekeit. Babérokra, fizetségre nem tört, hiszen soha nem akart önkormányzati képviselő lenni. Elnökként viszont nagyszerű érdekvédelmi képviselő volt. Amikor változások következtek be a helyi RMDSZ elképzeléseiben, közszolgálati tevékenységét áttette az egyház berkeibe, ahol a margittai (2009–2016 között) és az egyházmegyei (2010–2016 között) főgondnoki tisztséget is betöltötte. Mint minden más területen itt is teljes odaadással a maximumot nyújtotta. Egészségi állapotának megromlásakor lemondott ezen tisztségéről és kénytelen volt visszavonult életet élni. Viszont így is folyamatosan figyelemmel kísérte a város társadalmi, civil szervezeti és kulturális életét. Alapító tagja és egyik „szülőatyja” volt a város első kulturális civil szervezetének, a Horváth János Társaságnak, melynek tevékenységében igen aktívan részt vett. Életpályájára felfigyelt a Vitézi Rend is, mely tagjai közé hívta és 2004-ben saját érdem alapján vitézzé avatták. A reá háruló feladatokat itt is kivétel nélkül teljesítette mindaddig, míg egészségi állapota megengedte. Dr. Kürti László Nagyzerinden született 1944. január elsején, ott végezte el az elemi iskolát, majd Nagyváradon a volt Premontreiben folytatta és a marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen fejezte be, ahol 1967-ben diplomázott. Tulajdonképpen nem orvosnak készült, hiszen irodalmi beállítottságú volt, rengeteget olvasott és a műkritikusi gondolattal játszadozott. A szülők biztatására azonban átnyergelt a fogorvosi pályára. Élete legszebb éveinek a Vásárhelyen eltöltött hat évet tartja. Ők voltak az utolsó generáció, akik tiszta magyar évfolyamon végeztek. Friss diplomásként 1967 novemberében azt a Margittát választotta, melyet azelőtt csak hallásból ismert. Megszerette a várost, melyhez munkája, majd családja és közéleti tevékenysége kötötte. Az évek során igazi lokálpatriótává vált, hamvai is itt fognak nyugodni. Lacikám! Nagyon fogsz hiányozni nekünk barátként és munkatársként egyaránt. Megtiszteltetés volt a barátodnak lenni és jó volt veled együtt dolgozni. Elfeledni soha nem fogunk, hiszen az élet minden területén ott vannak a közös élmények, melyek emlékedet ébren tartják majd. Rajtunk túl, úgy gondolom, az egész városnak hiányozni fogsz. Reméljük, hisszük, hogy az általad kiérdemelt helyre jutottál és onnan fentről is követni fogod munkánkat. Nyugodjál békében! Szőke Ferenc, a Horváth János Társaság elnöke erdon.ro 2017. február 26.„Ma chère petite Madeleine” – a Kuncz-hagyatékról beszélgettünk Jancsó MiklóssalJancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda 1971-ben vetette papírra nagybátyjával, Kuncz Aladárral kapcsolatos emlékeit. Fia, a kézirat címzettje, Jancsó Miklós nyugalmazott színész, egyetemi tanár 2016-ban úgy döntött, hogy megjelenteti ezeket. A családi krónika elsősorban nem a Fekete kolostor szerzőjeként állítja elénk az írót, hanem megismerhetjük a budapesti szalonok kedvencét, a kolozsvári kávéházak elmaradhatatlan törzsvendégét, a külső és belső eleganciában felülmúlhatatlan monoklis dandyt, a charmeur, könnyed, tréfás kedvű, de ugyanakkor érzékeny és melegszívű Dadit. A Jancsó Miklóssal készült interjúnk a MÁSKÉP sorozatunk része. Az egykori kolozsvári Petőfi utca 56. szám alatti ház szobáinak padlótól mennyezetig érő könyvespolcai roskadoznak a könyvek, kéziratok és emléktárgyak súlya alatt. A könyvszekrények közötti falrészek sem „üresek”: megsárgult metszetetek, fotográfiák, családi portrék és csoportképek között vezet az út a dolgozószobába. Jancsó Miklós színész, mint egyetlen örökös vette át édesapja, az irodalomtörténész Jancsó Elemér és édesanyja, Máthé-Szabó Magda hagyatékát, amelynek tetemes részét a Kuncz Aladár „anyag” képezi. Amint végigvezet a házigazda a szobákon már érzem, tudom, hogy itt nemcsak Kuncz Aladárról fogunk beszélgetni, hanem egy igazi „interbellikus” családtörténetet jegyezhetek le, amelyben a Kuncz család mellett szó lesz a Szabókról, a Jancsókról, a huszadik század első évtizedeinek kolozsvári milliőjéről. Miközben a beszélgetésre készülődve helyet keresek a kamerámnak, a jegyzetfüzetemnek, a szemközti falon egy terebélyes családfát pillantok meg. Kérdő tekintetemre máris érkezik az eligazító válasz. A Jancsó családé. Jancsó Simon 1613-ben kapott nemességet, ezt a családfát, amelyen minden Jancsót meg lehet találni 1947-ben, születésem után egy évvel készítette Köpeci Sebestyén József, a híres heraldikus. Ha megnézi a fa koronájának a legeslegtetejét, láthatja, hogy az a vékony ágacska középen, amely a metszet felső szélét bökdösi, én vagyok: Jancsó Miklós, született 1946-ban. - Ez tehát az apai ág. Anyai ágon is nemesek voltak? Mármint a Máthé-Szabók.. - Udvarhely környéki kisnemesek. Igazából, anyai nagyapám volt az egyetlen Máthé-Szabó. A család maga, amelyből származik csak a Szabó nevet viselte. Szabó Károly dédapám és Ferenczi Juliánna házasságából hat gyermek született: Margit, Ilona, Kata, Anna, Károly és Kálmán. Mikor Károly nagyapám egyéves volt, a dajkával sétálni küldték. Mivel estére nem érkeztek haza, keresni kezdték, s akkor tudták meg, hogy rokonuk, Máthé Pál tekintetes úr vette a gyereket dajkástól, és kivitte Bikafalvára. Dédapám azonnal lóra ült, és kilovagolt a birtokra. A kaput zárva találta, hiába dörömbölt, senki nem engedte be, így hát kénytelen volt gyermek nélkül hazatérni. Másnap Máthé Pál bikafalvi földbirtokos, aki dédanyámnak a sógora volt, mert Ferenczi Birinek, dédanyám nővérének volt a férje, bement Udvarhelyre, és kijelentette dédapámnak, hogy hajlandó a gyereket örökbe venni, s gyermektelen lévén, örökösévé tenni. A szülők beleegyeztek, nagyapám ott maradt Bikafalván, így lett nagyapámból Máthé-Szabó Károly. Itt végezte el az orvosi egyetemet Kolozsvárott, és feleségül vette Kuncz Elemérnek Vilma nevű lányát. Három lányuk született: Margit, Magda és Márta. Magda az édesanyám. - Már első hallásra lenyűgöző a történet. A gazdag rokon elrabolja szegényebb sógorának a gyerekét... - Nem úgy kell elképzelni, hogy Károly soha többé nem találkozott édes szüleivel, a nővéreivel és az öccsével. Máthé Pálnak nem volt gyermeke, annak idején bevett szokás volt az ilyen örökbefogadás. Érdekesebb azonban, hogy a nagy örökségből mi sem maradt Károly nagyapámra, annak ellenére, hogy Máthé Pál felesége, Biri néni híresen fösvény volt. Családi legendaként él a következő történet, amelyet a gyerekrablással együtt megírt a dédanyám első férjének, Beczássy Manónak a lánya, Beczássy Judit a Terebélyes nagy fa című családregényben: vendégek voltak ebédre, feltálalták a töltött káposztát, s mire minden vendég kivett egy darabot, csak egyetlen töltelék maradt a tálban. Az újabb kínáláskor - érthetően - ezt senki sem vette ki. Mikor a vendégek elmentek, Pali bácsi megjegyezte – Biri lelkem, máskor csináltasson többet. Mire Biri mama – Látja lelkem, még meg is maradt. - Ez tényleg megesett? És akkor hova lett a sok kincs, nagy gazdagság, ha ilyen „takarékosan” éltek? - Pali bácsi aláírt egy váltót, amely négyezer koronára volt kiállítva. Kezességet vállalt egy unokaöccséért, nem tudom ki volt az illető, édesanyám nem akarta elárulni. A lényeg, hogy mikor vissza kellett fizetni, kiderült, hogy az unokaöcs odahamisított még egy nullát, miután az öreg aláírta, és emiatt negyvenezer koronát kellett visszafizetnie Máthé Pálnak. Annak ellenére, hogy a csalás kiderült, nagyapám nevelőapja vállalta az adósság visszafizetését. Ráment a teljes birtok. - Most már tényleg úgy érzem, mintha egy Mikszáth regény kellős közepén járnánk... Noszty fiúk és Tóth Marik között... - Ehhez még csak annyit fűzök hozzá, egyelőre, hogy Károly nagyapám öccséből, Szabó Kálmánból is nagystílű ember lett, épp olyan dzsentri fajta, mint az apja volt. Regényt írt, újságokat szerkesztett, fuvarozó vállalata volt, később a pesti lovarda igazgatója lett. Költséges életmódot folytatott, életművész volt. Hahn Jozefát, Pepi nénit vette feleségül, aki nyolc évig várt rá, s aki mindenben tökéletes ellentéte volt. A házasság nem tartott sokáig, egy gyerekük született: Laci, akit ma mindenki úgy ismer, hogy Cs. Szabó László. Laci gyermekkorának nagy részét a Rózsa utca 6. szám alatt élte le, anyja testvérei nagy szeretettel vették körül. 1918 után Pestre költözött, és ezt követően már csak látogatóba jött haza. Én, az ötvenes-hatvanas években, Pepi nénihez jártam németet tanulni, és Pepi néni mindig a fia angliai leveleit mutogatta nekem, és el volt keseredve, hogy szegény Laci, milyen rettenetesen nehéz körülmények között él Angliában. –Egy istállóban, képzelje el, egy istállóban lakik – mondogatta kétségbeesetten. Hiába bizonygatta neki bárki is, hogy az az épület többszáz évvel azelőtt volt királyi istálló, és most már műemlék, Pepi nénibe nem lehetett lelket verni. - Szóval az édesanyja, Máthé-Szabó Magda és Cs. Szabó László unokatestvérek voltak. Jól követem a családi szálat? - Igen. Károly és Kálmán testvérek voltak, Magda és Laci unokatestvérek. Még ennél is fontosabb azonban, hogy Cs. Szabó László édesanyám első nagy szerelme volt. Erről az érzelméről többször beszélgetett nagybátyjával, Kuncz Aladárral, Dadival, ahogy őt a családban szólították. A levelezésükben is fennmaradt néhány utalás erre vonatkozóan. Dadi próbálta okos érveléssel meggyőzni a fiatal lányt, hogy hagyjon föl az ábrándjaival. Laci ugyanis már réges-régen nem élt Kolozsváron, amikor Magda még mindig az egykori házsongárdi temetői és botanikus kerti séták emlékéből éltette érzelmeit. „Tudom, hogy néha reményeket táplálsz elmúlt érzéseiddel szemben. Nem helyeslem ezt. Még a Te érzéseid sem születhetnek többé újra, és ami azt a fiút illeti, ő soha nem érezte Veled szemben a szenvedély szédületét. Különben nagyon okos fiatalember, sokat várok tőle. […] Szívesen tanácsolnám, hogy őrizd meg mint barátodat, mint szellemi társadat, akivel levelezhetsz. De még ebben sem látok semmi jót számodra. Ő egészen különböző természet, mint te…” 1931 januárjában, néhány hónappal a halála előtt írja Magdának ezt Kuncz Aladár, a séták óta pedig eltelt több mint hat év. Itt a magyar fordítását idézem a levélnek, de tudni kell, hogy ők franciául leveleztek egymással. Ez is mutatja, hogy milyen különös, egyedi kapcsolatuk volt, amelynek saját, külön nyelvet választottak. Édesanyám egyébként Kuncz hatására lett francia szakos. - Milyen különös összefonódások. Én meg voltam győződve, hogy Máthé-Szabó Magda nagybátyjába, Kuncz Aladárba volt szerelmes. Azt hittem ez a magyarázata annak, hogy csak jóval Dadi halála után, alig 1945-ben ment férjhez Jancsó Elemérhez. - Anyám rajongott Dadiért, ez kiderül az emlékiratokból. De nem volt szerelmes belé. Dadi viszont, több mint valószínű, hogy szerelemmel szerette anyámat. Minden leveléből egy olyan mély érzelmi kötődés árad, hogy szinte hihetetlen. Végig egyengette anyámnak az útját egyetemi évei alatt, francia tanulmányi útra küldte, ízlését, műveltségét csiszolta, nem volt olyan dolog, amiben ne sietett volna anyámnak a segítségére. Gróf Teleki Ádám – akivel Kuncz Aladár közeli, nagyon jó viszonyban volt –, akit én Marosvásárhelyen ismertem meg, amikor a Színművészeti Intézet hallgatója voltam 1964–68 között, a Tulipán vendéglőben mesélte nekem borozgatás közben, hogy – Kuncz Aladár szerelmes volt édesanyádba. Akárhogy is volt, kettejük kapcsolatáról mindazt, amit anyám közölni szeretett volna velem, leírta az emlékirataiban. - Ugorjunk vissza az időben oda, amikor Máthé-Szabó Károly elveszi feleségül Kuncz Vilmát, aki Kuncz Aladárnak a nővére. Hogyan alakul a család élete? - Károly nagyapám, említettem már, hogy itt Kolozsváron végezte el az orvosi fakultást, egyébként Jancsó Ödön nagyapámmal évfolyamtársak voltak, van is egy közös fényképük orvostanhallgatókként, akkor még mit sem sejtették, hogy közös unokájuk lesz. A diploma megszerzése után elvette feleségül nagyanyámat és Erzsébetvárosra költöztek, rengeteget dolgozott, körorvos volt, törvényszéki orvos, otthon is rendelt, mindemellett hatalmas családi házat építtetett, megszülettek lányai, intenzív társasági életet is éltek, egyszóval minden a legnagyobb rendben és a legnagyobb természetességgel zajlott az életükben, amikor nagyapám alig harminchat évesen hirtelen meghalt. Tüdőgyulladásban. Nagyanyámnak a három gyermekkel vissza kellett költöznie Kolozsvárra. Máthé Pálék nem segíthettek rajta, mert nem volt pénzük, eladta hát az erzsébetvárosi házat, és visszaköltözött kislányaival édesapjához, Kuncz Elekhez, aki több mint 25 évig töltötte be a tankerületi főigazgatói tisztséget Kolozsváron, és a Majális utca 5. szám alatt lakott annak idején. Amikor ide költöztek, 1912-ben, anyám mindössze öt éves volt, ennek ellenére tisztán emlékszik az akkor még csak földszintes ház minden zugára. Édesanyja, az én nagyanyám, Vilma a legfiatalabb volt a három Kuncz nővér közül, őket öt fiú követte: Doli (Adolf), Dédi (Ödön), Dadi (Aladár), Nyuszi (Andor) és Laci. Amikor özvegy nővérük visszaköltözött az apai házba, akkor a fiúk nagyrészt már nem laktak odahaza. Doli bácsi, akire tisztán emlékszem gyerekkoromból, Küküllőkőrösön volt körjegyző, Dédi jogászprofesszor Budapesten, Dadi – főgimnáziumi tanár és a Nyugat köréhez tartozó szerkesztő, író – szintén Budapesten élt, és a vakációit Franciaországban töltötte, csak Nyuszi és Laci tartózkodtak Kolozsváron. És aztán következett 1914, kitört az első világháború. Dolit és Lacit felmentették ugyan, de Dédi és Nyuszi a frontra kerültek. - És Kuncz Aladár a noirmoutier-i internálótáborba. - Valóban. Vakációzni ment. 1909-től kezdődően éveken keresztül minden vakációját, szabad idejét Franciaországban töltötte. Egyszerűen rabja lett a francia kultúrának, a francia nyelvnek. Akkoriban nagy divatja volt egyébként a „franciás” műveltségnek. Gondoljon csak Ady Endrére. - Ha jól tudom, Kuncz Aladár közeli barátságban volt Ady Endrével. - Hogyne. Dadi 1903-ban került fel Pestre az egyetemre, ahol magyar-latin-görög szakot végzett, és az Eötvös Kollégium tagja volt, amelyet a francia École normale superieure mintájára alapítottak, itt kezdett el a francia nyelvvel és kultúrával foglalkozni, és rendszeresen olvasta Adynak a párizsi beszámolóit. Az Eötvös Kollégiumban olyan tanárok kezébe került, mint Horváth János, Gombocz Zoltán, Riedl Frigyes, s olyan kollégista barátok társaságába, mint Szekfű Gyula, Kodály Zoltán, Balázs Béla, Szabó Dezső, Benedek Marcell, akik európai kisugárzású életműveket alkottak az elkövetkezendő évtizedekben. Aztán később, a Nyugatosok között dolgozva személyesen is megismerte Adyt, akit valósággal bálványozott, és nemegyszer lumpolták át együtt az éjszakát. Az ilyen mulatozások közül egyetlen történet maradt fenn, amelyet Dadi bátyja, Kuncz Ödön, a jogászprofesszor jegyzett le, ugyanis azon az emlékezetes mulatozáson, amely hajnalig tartott, ő is részt vett. Nagyon érdekes, hogy Ady a fiúk édesapját, Kuncz Elek tankerületi főigazgatót is ismerte, ugyanis amikor Ady a zilahi alma mater diákja volt, a Kuncz fiúk édesapja főigazgatóként Zilahon teljesített szolgálatot. Kuncz Elek halálakor Ady részvétnyilvánító levelet írt Ödönnek, Dadi bátyjának. Dadinak nem írhatott, hisz ő a moirmoutier-i internálótáborban volt akkor. „Halálra döbbentő s emlékeztető igaz fájdalommal értesülök a nemes Kuncz Elek elhunytáról. Zilahon nekem rettegett, de első pillanattól kezdve szeretett főigazgatóm volt, mint diáknak később egyre jobban igazat kellett adnom magamnak, hogy gyermek szemmel is jól föl tudtam ismerni kivételesnek egy kivételes embert. Még közelebb csatolt hozzá, hogy két derék fiát mondhatom barátomnak, jóknak, igazaknak. Fogadják kérem e betegségem miatt talán későn érkező pár soromat a gyász és részvétfogadás szívességében. Mély tisztelettel Ady Endre”. Kuncz Ödön hagyatékában maradt fent a levél. Egyébként a Kuncz család létrehozott egy alapítványt, amely minden emléket összegyűjt, amely a család kiemelkedő tagjaival kapcsolatos, és Kuncz Magdolnának, az alapítvány vezetőjének áldozatos munkája segítségével nemsokára napvilágot lát a Kuncz Ödön memoár is, hisz nemcsak édesanyám, hanem Dédi bácsi is megrögzött naplóíró volt. Abban is majd rengeteg érdekes részletre akadhatnak a filológusok. Dédi bácsi nemzetközi hírű jogászként szintén kiemelkedő tagja volt a családnak, nemrég termet neveztek el róla a kolozsvári Sapientia egyetemen. - Mikor halt meg Kuncz Elek? És mi történt halála után Kuncz Vilmával és leányaival, hisz ha jól értettem, akkor teljesen rá voltak utalva a családfőre. - 1915 decemberében, tüdőgyulladás vitte el őt is, akárcsak nagyanyám férjét néhány esztendővel azelőtt. Vilma nagyanyám gondos ápolása hiábavaló volt. Amikor ágynak esett, kihívták Jancsó Miklós orvosprofesszort, a család régi jó barátját. Ő kétoldali tüdőgyulladást állapított meg, ez és a hatvankilenc év akkor a halálos ítéletet jelentette, a professzor meg is mondta. Egy hétig volt beteg, nem szenvedett, sejtelme sem volt, hogy milyen súlyos az állapota. 1915. december 9-én reggel hunyta le szemét örökre. Az unokák az ablakból nézték a gyászkocsit, amely az állomásra vitte a koporsót, hogy Kuncz Elemér akaratához híven Nagyváradra szállítsák felesége mellé, akinek korai halála után sosem nősült újra és egyedül nevelte fel nyolc gyermekét. Dadi, aki ötéves volt, amikor édesanyját elveszítette, és nem vehetett részt a temetésén, amikor Noirmoutier-ban megkapta az édesapja halálhírét hozó levelet, teljesen összeomlott. A Fekete kolostorban így elevenedik meg számunkra a történet, melyben összekapcsolja a gyerekkori veszteséget az internálótáborban érzett gyásszal: „Ablakon keresztül láttam az aranyozott gyászhintót, amelyen egyszer régen szegény anyámat elvitték. Ötéves kis gyerek voltam, s betegségem miatt nem mehettem temetésére. Csak az ablakhoz vittek ölben, s mikor a lovak elindultak, a kettős ablakon át harangszó hallatszott be... A kis noirmoutier-i templomhajón végigömlött a harangok zúgása, s én titokzatos lélekablakon át, elérhetetlen messzeségben új temetést láttam. Gyászhintó haladt lebegve előttem. A koporsó után négy fivérem ment, utánuk meg tömeg. Utolsó útjára kísérik apámat.” - Hány éves volt akkor a Miklós édesanyja? Mi történt utána? - Édesanyám, Magda mindössze hét éves volt 1915-ben. Utána egy elég nehéz periódus következett számukra. Vilma nagyanyám azonban nagyon talpresetten megoldotta a helyzetet. Kosztosokat fogadott, panziót vezetett, varrt, még novellákat is írt. Így telt el a háború. Dadi 1919-ben szabadult, de csak 1923-ban költözött haza Kolozsvárra, addig Budapesten élt, ugyanabban a Damjanich utcai Szappanyos penzióban, ahol a háború előtt is szobája volt, és ahol a Nyugatosok otthon érezték magukat, mert a penziót működtető két hölgy teljesen elkényeztette őket, még a kedvenc ételét is ismerték mindenkinek. Tanított, fordította Anatole France, Maupassant elbeszéléseit, gyakran szerepelt a Nyugat írói között is. Ekkor fordította le Gobineau A renaissance című művét is, amelynek egy példányát megkapta az én 16 éves anyám, aki vakbélműtét utáni lábadozását ágyban töltötte. Így szól Dadi ajánlása: „Magdának vigasztalásul. Most csak olvasgasd, később olvasd!”. Ekkor kezdődött a Dadi haláláig tartó intenzív baráti kapcsolatuk. - Amely, gondolom, akkor erősödött fel, amikor Dadi végleg visszaköltözött Kolozsvárra. - Visszaköltözése után, Kuncz Aladár ott lakott özvegy nővérénél a Majális utcában, családtag volt elvégre. Úgyhogy napról napra, természetesen alakult ki az a lelki kötődés, amelyről beszélünk. Az igaz, hogy elég kényelmetlen körülmények között élt ott a nőtlen író a három lány és özvegy nővére lakásán. A lányok által elfoglalt szobákon kellett átmennie, hogy az ő kicsi szobájába lépjen. Persze, keveset volt otthon, a szerkesztőség, akkoriban az Ellenzék szerkesztője volt, a munka, a kávéházi élet, ahol az írók találkoztak, de főleg az Óváry-ház, lefoglalták nap közben. - A legendás Óváry-ház. - Dadi jóformán minden estéjét Óváryéknál töltötte. Nagyon ragaszkodott hozzájuk, és többször elmondta, hogy mit jelentett az Óváry-ház az erdélyi magyarság szempontjából. Állította, hogy az Óváry-szalonnak nagy érdeme volt abban, hogy ő is itt maradt. Ezt el is hiszem, mert itt nagyon sok érdekes ember fordult meg, voltak rendszeres, mindennapi, valóságos családtagnak tekintett vendégek, de nem jöhetett Kolozsvárra valamilyen híres ember, aki az Óváry-házat elkerülte volna. Anyám ritkán ment el oda Dadival, csak ha nem voltak vendégek, rendszerint a délelőtti órákban, amikor Olga néni egyedül volt. Rendkívül finom, művelt, szelíd, halk asszony volt, teljesen ellentéte a férjének. Anyám nagyon kedvelte őt. Az Óváry-ház állandó vendége volt báró Bornemisza Elemérné Szilvássy Karola is, aki mindenütt vezető szerepre törekedett, anyám emlékiratában erőszakos egyéniségként írja le, azt hiszem politikai, társadalmi és kulturális téren is beleszólt mindenbe. Mindenesetre érdekes és színes egyéniség lehetett, nem mindenki szerette, a fiatal Máthé-Szabó Magdát, aki Dadi unokahúgaként nyert bebocsátást a társaságba, mindig feszélyezte a vele való együttlét. A báróné nem mulasztott el egyetlen nyilvános szereplést sem, a marosvécsi helikoni napoknak is állandó vendége volt, jobban mondva mindig a háziak között említették. Ha Pesten járt, a miniszterelnöki palotában vendégeskedett, jó barátnője volt Bethlen Margitnak. Dadi betegségének utolsó hónapjaiban a miniszterelnöki autó vitte Karolát a Herzog-klinikára a nagybeteg író látogatására. A család, vagyis nagyanyám, anyám és lánytestvérei, de még Dadi bátyjai is az Óváry-társaságot hibáztatták Dadi életmódjáért, és azért, hogy nem fejezi be, illetve nem írja meg a tervezett könyvét a fogságáról. Ami igaz, igaz, halála előtt alig pár hónappal fejezte be a Fekete kolostort. - És közben a tizenéves csitri felcseperedett, szép fiatal lány lett belőle. - Hát van egy családi fotográfia: Kuncz Vilmát és lányait ábrázolja, Margitot, Magdát és Mártát. Egytől egyig gyönyörű lányok, sőt édesanyjuk, Vilma nagyanyám is még fiatal, szép asszony a képen. Dadit azonban a három lány közül Magdához húzta a szíve. Anyámat annak idején egy szépségversenybe is beválogatták, amelyet nem nyert meg, ötödik helyen végzett talán, és Dadi, aki azt hitte, hogy Magdácska vigasztalásra szorul, a szépség múlandóságáról tartott neki kiselőadást, addig, amíg anyám föl nem világosította, hogy mi sem érdekli őt kevésbé, mint egy szépségverseny. Aztán a család 1927-ben eladta a Majális utcai házat és átköltöztek a Fürdő utcába (ma Pavlov utca), a 6. szám alatti házba. A sors úgy rendezte, hogy Dadinak és Magdának egymás melletti szobákban kellett berendezkedniük. Mikor Dadi hazajött este, anyám félálomban is hallotta érkezését, és jó éjszakát kívánt neki. Ezt a szokását Magdának Dadi évek múlva is felemlegeti, amikor a franciaországi tanulmányútján tartózkodó egyetemista lánynak ír levelet: „Elhiheted, kicsit el vagyok hanyagolva. Ha korán jövök haza, senki sem mondja a szomszéd szobából: Bon nuit, jó éjszakát, Dadi. Szép álmokat. Bizonyára ezért vannak ritkán szép álmaim.” Dadinak egyébként mindig korán kellett kelnie, és mindig nagyon későn került ágyba. Az ő élete házon kívül folyt. Sok barát, ismerős, újságíróklub, a Palace bár, kávéház, ahol irodalmi megbeszélések voltak, este Óváryék – szóval intenzív társasági életet élt. Mindenki kedvelte. Ha valaki jött Pestről, vele biztos találkozott. Móricz Zsigmondot is ő kalauzolta Kolozsváron. Nagyon szerette az embereket, és azok is őt. - Hihetetlen, hogy ez az életszerető, örökké aktív ember, akit imádnak a nők, és aki bárhova megy, mindenhol barátokra lel, alig néhány év múlva halálos beteg lesz. - Hirtelen verte le a lábáról a kór. Még sikerült elküldenie Magdát Franciaországba, és franciául írt leveleivel úgy irányította, nevelte a fiatal lányt, mintha ott lett volna mellette. Egyébként ő kísérte el Magdát Grenoble-ba, és tervezte, hogy a tanulmányi év végén visszamegy, hogy megmutassa neki Párizst, de erre már nem futotta az idejéből, csak leveleiben hívta fel a figyelmet azokra a helyekre, ahova, szerinte, unokahúgának feltétlenül el kellett látogatnia. Magda hazatérése után, Dadi volt az, aki rögtön állást szerzett neki a gyulafehérvári katolikus fiúgimnáziumban, a Majláth Líceumban. Egy évig tanított ott édesanyám, Dadi ide címezte leveleit, amelyben a Fekete kolostor megírásának kimerítő hónapjairól ír. A megbetegedés időpontjára anyám pontosan emlékezett, mert éppen Kolozsváron volt látogatóban. 1931. március 15-én este érte utól Dadit az első rosszullét, a család orvost akart hívatni, de ő elhárította azzal, hogy rossz előérzete van, ez a bajnak csak a kezdete, és neki be kell fejeznie a Fekete kolostort. Egy hét múlva befejezte, kézzel írta az egészet, alig van javítás a kéziratban, az íróasztal, amelynél dolgozott ugyanaz, mint amelynél később anyám megírta emlékeit. - Mivel diagnosztizálták? - Rák. Családi betegség. Attól a pillanattól kezdve, Dadi állapota rohamosan romlott. Budapestre vitték, a Herzog klinikára. Innen írta anyámnak utolsó leveleit, amelyek most is könnyeket csalnak akárki szemébe. Ilyen mondatok vannak bennük: „A betegség olyan, mintha az ember külön világba menne harcolni. De legalább, ha visszatér, mind nagyobb az öröme a világban és azokban, akiket szeret. És tudod, kicsim, hogy ezek között első helyen vagy Te.” Vagy a legutolsóban: " Ma chère petite Madeleine, ne t’inquiète pas pour ton pauvre Dadi. Kedves, kicsi Magdám, ne nyugtalankodj a te szegény Dadidért..."Egyetelegyszer találkoztak még, anyámnak sikerült meglátogatnia a klinikán, azok már az utolsó napjai voltak, csonttá volt fogyva, teljesen legyengült, a fájdalomcsillapítók és altatók hatása alatt volt. De még mindig reménykedett, élni akart, nagyon. 1931. június 24-én halt meg. A temetés után anyám, hogy fájdalmán enyhítsen, hogy lefoglalja magát valamivel, hogy mégiscsak érezze Dadi közelségét, a hagyatékot, a kéziratokat próbálta rendszerezni, és az íróasztal fiókjában, amelynél a Fekete kolostor íródott, megtalálta az összes Dadihoz címzett levelét, újságpapírba csomagolva. Amikor 1944-ben Budapestet bombázták, anyám az óvóhelyre egyetlen dolgot menekített le magával: egy kis aktatáskát, amelyet Daditól kapott, benne Dadinak a hozzá írt leveleivel és azokkal a levelekkel, amelyeket ő írt Dadinak. Ezeket, akárcsak az anyám emlékiratait az OSzK-ban helyeztem el. A teljes levelezés még nem jelent meg, anyám végakarata az volt, hogy halála után legalább harminc évet várjunk a kiadással. Ha majd elolvassák őket a régi történetek iránt érdeklődők, illetve magyar fordításukat, meglátják, hogy mindegyikből a szeretet, a féltés, a bizalom, a mély kötődés sugárzik. - Miklós, ez egy lélegzetállító történet. Megkérdezhetem, hogy miért most, oly hosszú idő után tárta fel mindezt a nyilvánosság előtt ? - Anyám nem a nyilvánosságnak, hanem nekem, egyetlen fiának szánta ezt az emlékiratot. 1971 után kezdte írni családi emlékeit, drámai történések után. Apám halálának évében, 1971-ben vesedaganattal operálták ugyanabban a kórházban és ugyanakkor, amikor apám, Jancsó Elemér elhunyt. Anyám 1981-ben halt meg, és egész életében teljes odaadással, féltő gonddal ápolta szeretett Dadijának tárgyi-szellemi hagyatékát. A 80-as években semmiféle olyan vállalkozásba nem akartam kezdeni, amely kockáztatta volna ennek a hagyatéknak a felszámolását, azokban az években bármi eltűnhetett volna a süllyesztőben. Nagyobbik leányomnak, Jancsó Noéminek, aki született írói tehetség volt, és akinek verseire, remélem, sokan emlékeznek, eltökélt szándéka volt a hagyaték feldolgozása. Néhány évvel ezelőtt bekövetkezett tragikus halála azonban minden tervünket porba sújtotta. Kisebbik leányom, Hajnal fogja örökölni a Jancsó- és a Kuncz hagyatéknak azt a részét, mely családunk tulajdona. Döntéseiben megbízom, felelősségtudatában nem kételkedem, mindamellett nem szeretném, ha túlságosan nagy teher volna mindez számára. Most, hogy magam is elérkeztem a leltárkészítések időszakához, rájöttem arra, hogy ezek a kincsek, amelyek rám lettek bízva, igazán biztonságban csak az értőn olvasó emberek kezében vannak. Fogadják olyan szeretettel, mintha maguk is személyesen ismerték volna a történeteket lejegyző Máthé-Szabó Magdát, aki nagybetegen azért vetette papírra emlékeit, hogy megmentse őket az enyészettől. Víg Emese *Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda emlékiratai a Kriterion könyvkiadónál jelentek meg 2016-ban. maszol.ro 2017. március 14.Arany kétszázCsütörtök volt. Március 2-a. Mint minden olyan reggelen, amikor 8 óra felé már egyedül maradok otthon (mivel a család tanuló, illetve tanító tagjai addigra már elmennek az iskolába), tennivalóim közepette Petőfi rádiót hallgattam. Aznap reggel az a meglepetés ért, hogy a Talpra, magyar! című műsor témájául Arany Jánost nevezték meg. Azt tudtam ugyan, hogy a közmédia egész napos műsorfolyamot szentelt a bicentenáriumnak (épp elégszer hallottam ezt a megelőző napokban), arra mégsem gondoltam, hogy az egyébként könnyed reggeli műsorban Peller Mariann, Harsányi Levente és Kardos-Horváth János is arról fog beszélgetni, hogy mit jelent számukra Arany János költészete. Pedig ezt történt: kiderült, hogy mindenkinek van egy meghatározó emléke iskolás korából, egy darabka Toldi, egy Ágnes asszony vagy A dalnok búja, amelyet azóta is hord, visz magával. Aztán a műsorba telefonon bejelentkezett a tudósító Nagyszalontáról: elmondta, hogy a szikrázó reggeli napsütésben az ünneplők épp a református templomból sétálnak át a városházára, ahol hamarosan kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülésszaka. Ez volt az a pillanat, amikor a kávém kortyolgatása közben kicsit el is érzékenyültem, arra gondolva, hogy igen, most talán egy rövid időre mindenki arra a picike bihari városra figyel, ahol Arany János 200 évvel ezelőtt megszületett. Hogy mi mindent jelentett és jelent nekünk, szalontaiaknak Arany János, azt nehéz lenne felsorolni. Nemcsak a minden év márciusában felöltött ünneplő ruhákat, nemcsak a beszédeket és koszorúkat a szobornál és az egykori szülőház telkén lévő tájház falán, nemcsak a városban itt-ott megtalálható emléktáblákat és intézményneveket. Illetve dehogynem, de ezeket csak mintegy negyedszázada, amióta már nem tilos, amióta lehet nyíltan és szabadon ünnepelni. Szüleink, nagyszüleink generációja azonban nemcsak akkor tartotta számon Aranyt, amikor már lehetett, hanem azokban az időkben is, amikor még a büszkeséget is titkolni kellett. Valamikor könyvesbolti eladóként dolgozó nagymamámnak köszönhetően családi könyvtárunk polcán elég korán felfedezhettem a három kötetes Arany-összest. Ma is szeretem kézbe venni, lapozgatni némiképp már barnuló oldalait, és bár azóta több újabb kiadás is került a polcokra, nekem ez a régi, patinás, papírszagú az igazi, mert ez őrzi az első szembesülést, az első megtanult verseket, a később már saját érdeklődésből felfedezett, szépséges sorokat. Nekem valamiért mindig Arany volt az a költő, akivel nem lehetett, nem tudtam betelni. Merem állítani, mindig többet tudtam róla, mint egy átlagos iskolás, hiszen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy középiskolás koromban több éven át rendszeresen összeállítottunk róla szóló emlékműsorokat, ezért alaposan elmélyültünk a versein túl többek között a levelezésében, a fordításaiban, esszéiben, de még azElveszett alkotmányból is simán tudnék idézni néhány szakaszt, holott az nem is volt tananyag. Balladái közül jónéhányat megtanultam, nemcsak azért, mert eljuthattam a nagykőrösi balladamondó versenyre is, hanem mert jól esett tudni az V. Lászlót, a Tengeri-hántást, vagy épp a legnagyobb kedvenc Vörös Rébéket (amelynek két kezdő soráról Moldova György is azt vallja: borzongató hatású, tökéletes remekmű). Mindezek ellenére is valami iszonyatos lázban izgultam végig a magyar szóbeli érettségit, mert híre ment, hogy olyan bizottság jön ki az egyik nagyváradi gimnáziumból, akik különösen érzékenyek arra, hogy ha egy szalontai diák Aranyból húz tételt, akkor tündököljön, és pontosan tudtam, hogy bármennyi tudás sem elég. Mindig van tovább, mindig van az embernek, a költőnek egy olyan oldala, amelyről alig-alig tudunk valamit. Március 2-a elmúlt, az ünnep azonban nem. Tart egész éven át. Bízom benne, hogy idén sokan felkerekednek, teljesítik az Arany-emléktúrát, végigjárják Nagyszalonta, Debrecen, Nagykőrös, Budapest emlékhelyeit, előveszik a verses köteteteket, akár meg is tanulnak néhány sort, és felfedezik a nyelvnek azt az egyedülálló zamatát, ami csak Aranynak a sajátja. S ha ötlet kell, azt is szívesen adok: mi éppen arra készülünk, hogy április 11-én, a magyar költészet napján néhány száz diákkal és további verskedvelőkkel együtt Baja főterén hangosan elmondunk egy Arany-balladát. Nevezhetnénk ezt villámcsődületnek, de mégsem az, mivel nem lesz meglepetésszerű: előre készülünk rá, hirdetjük, szervezzük, és bízunk benne, hogy messzire száll majd a hangunk. Lehet követni a példát, vagy kitalálni egyebet, a lényeg csak az, hogy ne hagyjuk veszni ezt az örökséget sem, hozzuk minél közelebb a gyerekekhez, hiszen Arany sosem lesz korszerűtlen. Mindig fénylik. Sándor Boglárka Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 27.Gyermekkorunk bútoraiAsztalos Enikő Népi lakberendezés a Nyárádmentén a XIX. század végétől napjainkig című könyvének a bemutatóján újra szüleink, nagyanyáink, falun élő rokonaink házában, bútorai és használati tárgyai között érezhettük magunkat. Sokan gyűltek össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a szerző neve és munkássága, valamint a feldolgozott téma ugyanis biztosíték volt arra, hogy a marosvásárhelyi közönség hasznos és érdekes könyvvel ismerkedhet meg. Nagy László unitárius lelkipásztor bevezető szavaiban a hajdani otthon, a falusi élet rendje, megfontoltsága, harmóniája iránti vágyakozás és ezen értékek megtartásának fontossága szólalt meg. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke mint szervező Asztalos Enikő gazdag munkásságát ismertette, amely a néprajz minden területét felöleli. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életével, a népművészet minden műfajával. Annak tudatában, hogy a népi kultúra, „a népiség a hagyománytartalék számon tartója, a népfaji örökségek biztosítója, őre és propagálója” (Horváth János), az irodalom és minden művészetek alapja, oktatói, pedagógusi hivatásának gyakorlása mellett állandóan gyűjtött. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett. Nemcsak a magyar, a román folklór, szokásvilág szakértő gyűjtője és továbbadója, hanem az együtt élő nemzetiségek, például a romák szokásait, az azokhoz fűződő népköltészeti alkotásokat is gyűjtötte és közreadta. Mint a Marosvásárhelyi Tudományos és Kulturális Egyetem (akkoriban Népi Egyetem) magyar néprajz és népművészet szakának oktatója, több mint hatszáz, egész Erdélyt átfogó hallgatót vezetett be a kutatás tudományába, és nyújtott szakmai igazolást a különböző intézmények szakmai véglegesítéséhez, népi iparművészek vállalkozásához. A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Az EMKE Maros megyei szervezete 2014-ben Értékteremtő díjjal, Magyarország 2016-ban Arany Érdemkereszttel ismerte el munkásságát. A könyvet, annak egyes fejezeteit Bodolai Gyöngyi újságíró mutatta be. A manapság oly divatos kínai lakberendezési elv, a feng shui – szabadon áramló energia – elvével párhuzamot vonva elmondta, hogy a rendtartó székely faluban, így nyárádmenti településeken is, a falusi ember nagyon egyszerűen és praktikusan rendezte be a házát. Minden bútornak megvolt a helye és szerepe, tájolásában, felosztásában és berendezésében pedig minden lakás hasonlított egymásra. Asztalos Enikőnek a nyárádmenti népi lakberendezésre vonatkozó gyűjtése, amelyet sorozatban a Népújság közölt, megismerteti velünk az erdélyi magyar ember „lakberendezési tudományát”, amelynek pontos szabályai voltak a ház elhelyezésétől kezdve egészen a helyiségek berendezéséig. Az egymást követő fejezetekben a szerző beszámol arról, hogy milyen kelengyebútort kapott a lány, kik voltak azok a marosvásárhelyi és nyárádmenti bútorasztalosok, akik a lakberendezési tárgyakat készítették, milyen volt a népbútor és a piaci bútor, milyen bútordarabok voltak az első és a hátsó házban, hogyan alakult a lakás berendezése. A falusi lakóhelyiségekben a berendezés az átjárhatóságot, az energia szabad áramlását biztosította, s a lakásbelsőt szőttes és varrottas kézimunkák díszítették, jelképek sokaságával véve körül a ház lakóit. Asztalos Enikő tizenharmadik megjelent könyvében összegyűjtve, rendszerezve olvasható mindaz, ami a hagyományőrző erdélyi ember térrendezési tudományának lényege. A kötetet tájszavak, adatközlők jegyzéke, helynévmutató is kiegészíti. Különleges meghívottja volt az eseménynek Pál atya, aki ezúttal nem mint lelkipásztor, ferences barát, árvaházat működtető közéleti személyiség szólalt meg, hanem mint egy asztalosmester fia, aki gyermek- és ifjúkorában nagyapja műhelyében, édesapjától, Bakó Ferenctől tanulta meg az asztalosmesterség csínját-bínját. Pál atya előadása lenyűgöző volt. Annyi elkötelezettségről, szeretetről, hozzáértésről adott számot, hogy csak sajnálni lehetett, hogy vallomását, amely egyben a kétkezi munka, a mesterember dicsérete is volt, nem hallhatták pályaválasztás előtt álló ifjak is. Pál atya ismertette a népi bútorok elkészítésnek, pácolásának, festésének, díszítésének minden mozzanatát. Amikor a faanyag feldolgozásáról beszélt, és a nagy gyalu került szóba, egyszerre csak Nagy László lelkész eltűnt, és pár másodperc múlva egy „ropánttal”, azaz egyméternyi gyaluval tért vissza, ami minket is, de Pál atyát is jókedvre derítette. Megtudtuk, hogy a gipszelés, slájfolás (csiszolás) után például az első színező réteget, a grundot maguk készítették Sárpatak (hiszen ott élt Pál atya családja) környékén található, porig szárított és őrölt sárga agyag, valamint lenolaj keverékéből. Miután megszáradt barna olajfestékkel kenték le, ebbe még száradás előtt tengeri szivaccsal vagy egy gereblyeszerű ecsettel mintázatokat készítettek. Ez volt a fladerezés. Ha a megrendelő fényesebb bútort szeretett volna, és pénze is több volt, egy pikkelyszerű anyagot használtak, ami szeszben vagy rezes pálinkában feloldva lakkot adott. Ez volt a sellakk. A viaszos dörzsölés is szép és természetes fényt kölcsönzött a gyöngyléces kanapénak, a három filungos szekrénynek. Megtudtuk, hogy Pál atya hajdani vizsgamunkája egy kisszék volt. Asztalos Enikő, mint a téma ismerője és kitűnő előadó, aki a nevelést mindig és mindenkor fontosnak tartja, előadása elején egy füzettáblára (flipchart) lerajzolta a nyárádmenti telkek beosztását. Hol állt és milyen tájolású volt a ház, az istálló, a csűr, a tyúk- és disznóól, a konyhakert. Elmagyarázta a ház beosztását, az egyes lakóhelyiségek helyét a ház egészében, illetve azok berendezését és azt, hogy ezek a szokások, törvényszerűségek nem véletlenül alakultak ki. Évszázadok tapasztalata, gyakorlata alakította ennyire észszerűre. Megosztotta velünk a gyűjtés és ennek nyomán születő könyv történetét, mely a következő: a Kriza János Társaság 1999-ben Bogdándon (Szatmár megye) tartotta vándorgyűlését, amelynek témája a tájházak berendezése volt. Akkor határozta el, hogy a berendezések közül azt a bútort mutatja be, amelyet a néprajz egy kissé mellőzött, de amit a magyar nép évszázadok óta használt. A népi bútor házilag is elkészíthető, a falu középrétege megvásárolta, a módosabbak megrendelték. Egyszerű, praktikus darabokból áll: asztal, szék, kanapé, kaszten, majd sifon, almárium, mosdó és persze a tűzhely, a csikókemence. A gyűjtésre az indította – mesélte –, hogy nagy csodálója a magyar nép leleményességének, tehetségének, kézügyességének, észjárásának, lakberendezési „stílusának”, amely az egyszerűség és hasznosság elvére alapul. A magyar nép rendkívül célszerűen rendezte be életterét, a bútorokat a falak mellett helyezve el, szabadon hagyva a helység közepét, ahol játszhattak a gyermekek, helye volt a gazdasszonynak a főzésre, a férfinak egyszerűbb munkák elvégzésére. Az egyes bútoroknak meghatározott helye van a szobában, és ez a hely az egész magyar nyelvterületen azonos. Ez a gyűjtés a Nyárádmentére vonatkozik, de Asztalos Enikő a Mezőséget és Kalotaszeget is jól ismeri, hiszen mindkét néprajzi területen élt, de ugyanez volt a berendezés Délvidék, Felvidék vagy Somogy falvaiban is. A szerző szeretettel és csodálattal beszélt a magyar nép használati tárgyairól, sokszor szakrális jelképekkel teli varrottasairól, szőtteseiről, amelyekkel jellegzetessé, otthonossá, széppé, kellemessé varázsolták a lakásokat. Valamikor, ha egy Erdélyben élő városi ember vagy falusi értelmiségi házába belépett valaki, azonnal tudta, hogy kivel van dolga, mert a mi népünkre jellemző szőttesek és varrottasok díszítették a lakást. Érthetetlen, miért veszik át az emberek a jellegtelen, egyenlakás mintát. A tanárnő felhívta a figyelmünket értékeink megőrzésének fontosságára. A könyv az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelent meg. A rajzokat Asztalos Enikő készítette és Báthory Katalin dolgozta át nyomtatásra. Kiss Juliánna Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 29.Egyetem-népszerűsítő körúton volt a PKESzékedi Levente, Pásztor Rita, Bánffy-Benedek Andrea, Szilágyi Ferenc, Kristófi János, Kulcsár Árpád, Bordás Andrea, Flórián Gyula egyetemi oktatók, valamint Nyíri Enikő kommunikáció és PR-felelős a múlt hét folyamán látogatást tett a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban, a margittai Horváth János Elméleti Líceumban és az érmihályfalvai Főgimnáziumban. A diákok betekintést nyertek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem életébe, képzéseibe, interaktív játékokkal szemléltették a társadalomtudománnyal foglalkozók kutatási tevékenységét, pályaválasztással kapcsolatos hasznos információkat mondtak el az oktatók, valamint gyors és hatékony német nyelvoktatásban részesültek a diákok. Az egyetemnépszerűsítő körút résztvevői köszönik az intézményvezetők, tanárok és diákok kedves fogadtatását. A következő hét folyamán még több képzőiskolába ellátogatnak. A PKE továbbra is hívja és várja a középiskolás diákokat az április 11-ei egyetemi nyílt napra. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. április 3.In memoriam Tormay CécileNyolcvan éve huny el a kiváló írónő, műfordító, közéleti szereplő, akinek személyét és munkásságát a kommunista rendszer idején teljes elhallgatás övezte. Nádudvari Tormay Cécile Budapesten született 1875-ben, Mátraházán hunyt el 1937. április 2-án. Ősei mind apai, mind anyai ágon német származású polgárok voltak. Anyai dédapja Spiegel (Tüköry) József építési vállalkozó, Széchenyi István munkatársa a Lánchíd építésében. Apai nagyapja, Krenmüller (Tormay) Károly honvédőrnagyként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban. A Tormay család a 19. század végén kapott nemességet, Nádudvaron vásároltak földbirtokot. Édesapja Tormay Béla mezőgazdasági szaktekintély, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, államtitkár, 1896-ban nemességet és nemesi előnevet szerzett Ferenc József magyar királytól. Édesanyja Barkassy Hermin. Iskolai tanulmányait magántanulóként végezte. Német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat. 1900 és 1914 közötti külföldi utazásai elősegítették nemzetközi ismertségét. Első könyvei az Apródszerelem (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt (1911), amely egy horvát pásztorlány és egy magyar vasutas fiú tragikus szerelmét beszéli el. Megjelent angol, német, olasz, francia és svéd nyelven is. A régi ház (1914) családregény, a biedermeier kori Pest ábrázolása. Ezzel a regényével az MTA Péczely-díját nyerte el, amellyel a legjobb történelmi regényeket díjazták. Ez a könyv is számos nyelven megjelent: németül, svédül, dánul, angolul, finnül, hollandul, olaszul, észtül és franciául. Bujdosó könyv (1920–1921) című naplószerű regénye az 1918. október 31-étől 1919. augusztus 8-áig terjedő időszakról (őszirózsás forradalom, bolsevik diktatúra) szól. Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. Klebelsberg Kuno felkérésére latinból magyarra fordította középkori legendáinkat Magyar Legendárium (1930) címen. Úti élményeiről szólnak a Firenzét bemutató A virágok városa (1935) és a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajzok. Az ősi küldött című regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933) és A túlsó parton (1934) után A fehér barát (1937) az írónő halála következtében félbeszakadt, azt végül Kállay Miklós író fejezte be. 1923-tól haláláig szerkesztette a Napkelet című folyóiratot. A Bujdosó könyv című művében leírt több gondolata miatt a baloldal antiszemitának bélyegezte, amit mindmáig terjesztenek róla. Akárcsak állítólagos leszbikus orientációját. 1919 januárjában létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet, amelynek célja Károlyi Mihály ellenzékének (főképp Bethlen István új pártjának) támogatása az 1919 tavaszára tervezett választásokon. Később a szervezet hivatalosan is támogatta a numerus clausus fenntartását, Tormay Cécile pedig szimpatizált a kibontakozó olasz fasizmussal. 1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben egyhangúlag választották a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába, a Marie Curie halálával megüresedett székbe. Az év július 16-ai megnyilatkozásában síkraszállt Trianon igazságtalanságai ellen. 1936-ban Hankiss János, Horváth János, Pap Károly és Pintér Jenő, 1937-ben ugyanez a négy ajánló és Fredrik Böök jelölték a Nobel-díjra, de sosem kapta meg. 2012. március 31-én avatták fel Tormay Cécile szobrát a budapesti Józsefvárosban, a Szent Rókus Kórház előtti parkban. Az írónő innen nem messze, a Kőfaragó utca 3. szám alatti házban lakott, melynek falán szintén megemlékeznek róla. 2012. április 15-én avatták fel Mátraházán, a Hotel Ózon Residence parkjában az írónő emlékoszlopát, melyet Tóth Péter szobrász készített. 2012-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült. itthon.ma 2017. április 10.Váradon díjazták a Fürkész országos nyerteseitAz ország leghelyesebben író diákjai mérték össze tudásukat az elmúlt hétvégén a nagyváradi Ady Endre Líceumban, a 6. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjének keretében. Az elemisták díjkiosztóját szombaton tartották az iskola dísztermében. Az ünnepséget Krasznai Tünde pedagógus, a verseny létrehozója és főszervezője nyitotta meg, aki köszönetet mondott az elszánt és lelkes versenyzőknek, valamint az őket támogató szülőknek és pedagógusoknak. Ezt követően Szabó Ödön parlamenti képviselő mondott köszöntőbeszédet, rámutatva, hogy a megyeszékhely kiváló pedagógusi gárdával rendelkezik, és az ő kezdeményezőkészségüknek köszönhetően Nagyvárad az utóbbi időben a „tantárgyversenyek fővárosává” vált. A diákok teljesítményét Kocsis Annamária, a versenybizottság elnöke értékelte ki. Mint elmondta, a második osztályosok közül senki nem hibázott a szótagolási feladatokban, ami nagyon dicséretes, hiszen a szakemberek véleménye szerint a gyermekek csak körülbelül harmadikos korukra érnek meg gondolkodásban arra, hogy a szótagolást írásban is helyesen végezzék. A másodikosoknak ugyanakkor meggyűlt a bajuk a „j” és az „ly” megkülönböztetésével, illetve helyesírásával. A negyedik osztályosoknak viszont épp ez volt az erősségük. A nagyobb diákok ugyanakkor nagyon értékelték a mondatok szóösszetételével kapcsolatos és idén első ízben bevezetett kódos feladatot. A harmadik osztályosok könnyedén megbirkóztak a tulajdonnevek helyesírására vonatkozó feladatokkal, míg a negyedikesek a tollbamondást oldották meg szinte hibátlanul. A pontösszegzést követően az alábbi eredmények születtek. A második osztályosok mezőnyében I. díj – Gyenge Edwin Márton (99 pont, margittai Horváth János Elméleti Líceum), II. díj – Costin Evelin (98,5 pont, nagybányai Nicolae Iorga Gimnázium), III. díj (megosztva) – Ruff Brigitta (98 pont, kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum) és Lőrincz Barbara (98 pont, csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum). A harmadik osztályosok mezőnyében I. díj – Vicsai Bíborka (97 pont, zilahi Simion Bărnuţiu Gimnázium), II. díj – Tekse Hunor (96,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Rus Lilla (95,5 pont, szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola). A negyedik osztályosok mezőnyében I. díj – Darvas Teréz Katalin (96 pont, gyergyóremetei Fráter György Gimnázium), II. díj – Szász Kamilla Zsófia (88,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Toma Tamara (88,5 pont, nagykárolyi 3-as számú Általános Iskola). Dicséretben részesültek továbbá Iuhasz Salomé második, Todor Hunor és Molnár Zsófia harmadik, valamint Király Anna és Domokos Márk-Zoltán negyedik osztályos tanulók. A váradi mezőnyt tekintve Király Alexandra (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Székedi Péter (Szent László-líceum) kiváló teljesítményükért gyermeknapi kirándulást nyertek Budapestre. A verseny a 16-os számú Általános Iskola és a Diákokért Egyesület közös szervezésében zajlott, a Tanügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A díjkiosztó ünnepségen közreműködtek a nagyváradi 16-os számú Általános Iskola énekesei és gitárosai, akik Lukács Annamária zenetanárnő vezetésével megzenésített Juhász Gyula-verseket adtak elő. Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. május 9.Díjak – egyetemi belépőkTantárgyversenyek Bolyai szellemében Tizenkettedik alkalommal mérték össze tudásukat a reál és humán tudományok területén jeleskedő magyar középiskolások a szombaton zajlott Bolyai Farkas multidiszciplináris országos tantárgy- versenyen. A hét tantárgyból – biológia, földrajz, informatika, társadalomtudományok, történelem, kémia, fizika – összesen 11 szekcióban megrendezett versenyre az ország hét megyéjéből 220, anyanyelvén tanuló diák jelentkezett. Az elméleti és gyakorlati próbákból, bemutatókból álló vetélkedők eredményét középiskolai és egyetemi tanárokból álló versenybizottság értékelte. A szombat délelőtti megnyitó után el is kezdődtek a vetélkedők, majd amíg az értékelő tanárok a feladatlapokat javították, a versenyzők és kísérő pedagógusaik városnéző sétára indultak. A nap legizgalmasabb mozzanata természetesen az esti díjazás volt, amikor zsúfolásig telt a tantárgyversenynek otthont adó Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterme. A versenybizottság közel 40 díjat, hét különdíjat és több mint húsz dicséretet ítélt oda a diákoknak. A legjobban minden bizonnyal a Bolyai líceum teljesített, tanulói ugyanis a Bolyai Farkas fizika tantárgyversenyen (Ferencz Dániel), a Societas Humana társadalomtudomány tantárgyversenyen (Horváth Tímea és Szőcs Boróka) és a Kalkulusz informatika tantárgyverseny keretében zajlott alkalmazói vetélkedőn (Ghiarfas Norbert Attila) is első díjat szereztek. A bolyais diákok további három második és két harmadik díjat, hét dicséretet és egy különdíjat vihettek haza. Szintén három első díjjal gazdagodott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium: diákjai a Nyárády Erazmus Gyula biológia tantárgyverseny mindkét szekciójában, a növény- és állatbiológia vetélkedőn és az anatómia és élettan vetélkedőn is a legjobbak lettek. A Szatmárnémetiből érkezett versenyzők további vetélkedőkön három dicséretet is kiérdemeltek. Két első és két második, illetve egy harmadik díjat és három dicséretet vihettek haza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból érkezett fiatalok, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve három dicséretet és egy különdíjat érdemeltek ki. Sepsiszentgyörgyről két tanintézet is képviseltetett a versenyeken. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai két különdíjat és egy dicséretet, a Székely Mikó Kollégiumból érkezők pedig egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve egy különdíjat szereztek. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapata egy második és két harmadik díjat, illetve két dicséretet vihetett haza, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulói pedig egy második díjjal és egy dicsérettel gazdagodtak. Kolozsvárt Sepsiszentgyörgyhöz hasonlóan két tanintézet képviselte. A Báthory István Elméleti Líceum egyik diákja egy különdíjat érdemelt ki, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulói egy első és egy harmadik díjjal, egy dicsérettel és egy különdíjjal térhettek haza. Egy nagyváradi versenyző harmadik díjban, egy nagykárolyi dicséretben részesült, a margittai Horváth János Elméleti Líceum tanulója pedig különdíjat érdemelt ki. Maros megyét a Bolyai líceum mellett a Római Katolikus Teológiai Líceum, a Művészeti Szaklíceum és az Elektromaros is eredményesen képviselte. A Római Katolikus Teológiai Líceum a fizikavetélkedőn szerzett harmadik díjjal, a Művészeti Szaklíceum egy humánföldrajz szekcióban kiérdemelt dicsérettel gazdagodott, míg az Elektromaros két csapata a társadalomtudomány vetélkedő második és harmadik díját nyerte el. A díjazás perceiben a versenybizottságok illetékesei méltatták a diákok teljesítményét. Dr. Borbély Sándor egyetemi adjunktus, a fizika tantárgyverseny bizottságának elnöke elárulta, hogy a diákok kísérletei az értékelőket is meglepték. A Fabinyi Rudolf kémia tantárgyverseny bizottságának elnöke, dr. Donáth Nagy Gabriella egyetemi előadótanár a diákok és felkészítő tanáraik mellett a szülőknek is gratulált az elért eredményekhez, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a verseny tárgyi nyereményeit a korábbi évekhez hasonlóan a marosvásárhelyi Richter Gedeon Rt. ajánlotta fel. Az együttlét utolsó perceiben dr. Dávid László, a Sapientia rektora, az országos multidiszciplináris tantárgyverseny elnöke arról tájékoztatta a diákokat, hogy a tanügyminisztérium aláírásával ellátott oklevelek a törvény előírásai szerint biztos bejutást jelentenek nemcsak a Sapientia, hanem más egyetemek tandíjmentes, ösztöndíjas helyeire akkor is, ha egyelőre csak kilencedikes vagy tizedikes a díj tulajdonosa. Ez természetesen abban az esetben teljesülhet, ha a diák az egyetemi felvételi tantárggyal azonos területen részesült elismerésben. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 20.Akadályozzák a magyar iskola fejlesztését MargittánAkadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója, mivel sorozatosan nem szavazza meg a tanintézet szomszédságában található terület kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a Horváth János Elméleti Líceum diákjainak. Hónapok óta akadályozza a margittai önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) frakciója annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely alapján kisajátítanák a Bihar megyei város egyetlen magyar iskolája, a Horváth János Elméleti Líceum melletti területet. Az évek óta parlagon álló telken sportközpontot és étkezdét építenének a helyszűkében lévő tanintézet diákjainak – mondta el a Krónikának Árkosi Antal helyi RMDSZ-elnök, frakcióvezető. Kifejtette, a területet évek óta meg szeretné szerezni a város, de a tulajdonos temesvári cég, bár eladná, nagyon sok pénzt kért a mintegy 1700 négyzetméteres telekért. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel az iskolában a diáklétszámhoz viszonyítva nem biztosított az előírásoknak megfelelő tér, a szomszédos telek kisajátításával növelik. A tervvel a tanács valamennyi frakciója, az RMDSZ-szel koalícióban álló Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) is egyetértett, és megfelelő összeget különített el a tranzakcióra az idei büdzsében. Azonban a PNL később meggondolhatta magát, ugyanis már kétszer meggátolta a kisajátításra vonatkozó határozattervezet elfogadását, legutóbb a júniusi tanácsülésen – magyarázta Árkosi. A frakcióvezető szerint abszurd módon a szövetségnek csupán egyetlen szavazatra lenne szüksége terve átviteléhez, az RMDSZ 7 és a PSD 4 szavazata mellé egyetlen liberális voks kellene a kétharmados többséghez. Ketyeg az óra A határozattervezet elfogadása ráadásul egyre sürgősebb, mivel a Bihar megyei önkormányzat is célirányos támogatást utalt ki a terület kisajátítására, és amennyiben erre idén nem kerül sor, vissza kell küldeni a pénzt. „Most már háromszor annyi pénzünk van, mint amennyibe kerül a terület” – jegyezte meg Árkosi Antal. Kifejtette, a legutóbbi ülésen annak ellenére sem sikerült meggyőzni az ellenzéki tanácsosokat, hogy a teremben a tanintézet pedagógusai és a diákok szülei is megjelentek, jelezve a beruházás fontosságát. Az önkormányzati képviselő szerint a PNL-sek a magántulajdon védelmére vonatkozó kifogással tagadták meg a tervezet támogatását. „Ezt ők mondják, akik Nagyváradon egész utcákat sajátítanak ki” – fakadt ki a politikus arra utalva, hogy a megyeszékhely liberális polgármestere a Kert (Avram Iancu) utca több házát is ledózeroltatná útszélesítés céljából. Ismét próbálkoznak Árkosi Antal szerint annyiszor viszik a tanács elé a tervezetet, ahányszor szükség lesz rá, a tervek szerint a következő, július 27-i ülésen kerül újra a képviselők asztalára. Az RMDSZ frakcióvezetője azonban attól tart, a PNL valami „komolyabb, nagyobb dolgot akar” a támogatásért cserébe, például beleszólna a városvezetésbe egy alpolgármesteri tisztség megszerzése vagy helyi koalíció megkötése révén. Az RMDSZ margittai elnöke szerint ez azért furcsa, mivel a szövetség helyi szinten soha nem lépett koalícióra a liberális alakulattal, melynek politikusai véleménye szerint olykor a Nagy-Románia Pártnál is nacionalistább retorikát folytattak. Emlékeztetett, a PNL tanácsosai a magyar iskola létrehozását sem szavazták meg, igaz, akkor nem is volt égetően szükség a támogatásukra, mivel nem kellett kétharmados többség a tervezet elfogadásához. Nagy Gabriella, a Horváth János Elméleti Líceum igazgatója korábban úgy nyilatkozott, a területen – mely „adja magát”, hiszen az iskola két épülete között van – sportközpontot, kézilabda- és kosárlabdapályát, illetve közösségi teret, étkezdét, konyhát és dísztermet alakítanának ki. Rámutatott, a beruházásra szükség van, mert a magyar tagozat az Octavian Goga Elméleti Líceumból való kiválásakor a legrosszabb állapotban lévő épületeket kapta. Árkosi Antal szerint az iskolának nincs tornaterme, a diákoknak nagy távolságot kell megtenniük, hogy a város sportcsarnokát használhassák. A terület megszerzése esetén az RMDSZ-es városvezetés saját költségvetésből vagy pályázati pénzből finanszírozná a beruházást. A 2010-ben létrejött önálló magyar iskolában több mint 1100 diák tanul óvodától tizenkettedik osztályig. Margittán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 31.Dicsőszentmárton és környékeBarangoló – Maros megyei turisztikai ajánló A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. Régi kereskedőváros volt, ahol évszázadokkal ezelőtt valószínűleg a kézműves és gazdálkodó szászok, a bortermelő magyarok (székelyek) és a pásztorkodó románok árui cseréltek gazdát, s a kereskedelmet a XIX. században betelepült zsidók tartották a kezükben. A város fejlődését a ma már csődbe jutott két vegyipari kombinátjának köszönhette, ahol gyakorlatilag a város lakosságának több mint fele dolgozott, vagy valamiképpen érintett volt. A kombinát bezárása után a város nehezen talált magára, egykori dicsőségét csak a főtéri nagy épületek őrzik, amelyek közül a jelentősebbek történetét leírtuk. Küküllőkirályfalva az egyik legismertebb borfajtához, a királyleánykához kötődik, mert úgy tartja a fáma, hogy ezen a vidéken terem meg az a szőlő, amelyből itt tudják a legjobb bort készíteni. Akinek több ideje van barangolni a környéken, annak érdemes átruccanni Herepére is. Olyan az a falu, mintha legalább 200 évet utaznánk vissza az időben. S bár Küküllővár nem tartozik a megyéhez, érdemes megállni előtte, hiszen az Erdély múltjához kötődő egyik legjelentősebb történelmi épület. Dicsőszentmárton A Kis-Küküllő mente központi települése az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Dicsőszentmárton turisztikai látványosságai közé tartozik XIII. századi, gótikus stílusú unitárius temploma, a helység egyetlen középkori műemléke, amelyet 1599-ben felújítottak. Megmaradt egy 1636-ban készített aranyozott ezüstpohár és egy ezüsttál 1678-ból, valamint az 1678-ban öntött harang. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom. A Pekry-kastély 1590-ben dicsőszentmártoni birtokot adományoz Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került, és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928) volt, aki többek között a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne. Béldi-ház A kúria a XIX. század második felében épült Béldi Gergely gróf lakásaként. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum működik benne. A zsinagóga Bár egykor a főtér képéhez tartozott, elejébe tömbházakat építettek, így a Pekry-kastéllyal szembeni tömbház alatti bejárón kell átmenni a zsinagógához, amely a XIX. század végén és a XX. század elején épült mór stílusban. Felirata szerint száz évig, 1902 és 2002 között a zsidó hitközség rendeltetése szerint használta, azóta a Kis-Küküllő Alapítvány béreli az épületet, és kulturális rendezvényeknek adnak helyet benne, Magyar Házként működik. A zsidók száma megfogyatkozott a városban, bár az 1930-as években több mint 500 zsidó személyt tartottak számon, mára tíznél is kevesebben vannak. Ligeti György szülőháza Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án Ligeti György világhírű zeneszerző (2006. június 12-én, 82 éves korában Bécsben hunyt el), akinek a szülőházán 2016-ban emléktáblát avattak. Ligeti György a kortárs komolyzene egyik legjelentősebb személyisége, a zenei Nobel-díjként is emlegetett Polar Music Prize kitüntetettje, a város post mortem díszpolgára. Ligeti György olyan művekkel lett világhírű, mint az Atmosfere, Lux Aeterna, Volumina, Requiem, Lontano, Ramification, String Quartet no. 2 vagy a Le grand macabre. Számos zeneművét filmekben is felhasználták, többek között a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Viharsziget című filmekben csendülnek fel a számos díjjal kitüntetett zeneszerző alkotásai. Ligeti György a kolozsvári konzervatóriumban, majd a budapesti zeneakadémián tanult, utána népzenekutatással foglalkozott. Romániában több száz erdélyi magyar népdalt gyűjtött. 1950-től a budapesti zeneművészeti főiskolán tanított. Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, a kölni rádió külső munkatársa lett. 1959-ben Bécsben telepedett le. Állandó résztvevője volt a darmstadti nyári mesterkurzusoknak, vendégtanárként oktatott a stockholmi zeneművészeti főiskolán. Tanított Berlinben és a kaliforniai Stanford Egyetemen is. 1973-ban Hamburgban telepedett le, ahol a helyi zeneművészeti főiskolán zeneszerzéstanári állást vállalt. Ádámos – Küküllődombó, Sövényfalva, Küküllővár, Magyarherepe, Szásznagyvesszős, Kincses A XV. században említik először, ekkor még Adamus néven. Az unitárius műemlék templom 1518-ban épült, festett kazettás mennyezetét 1526-ban készítették. 1618 és 1695 között tíz zsinat színhelye volt. 1659. március 30-án az unitárius papság itt tett hűségesküt Barcsay Ákos fejedelemnek. 1663. október 21-én itt választották püspökké Koncz Boldizsárt. A templom több tárgyát, például szentszékét és mennyezetfestményeit – a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felvásárolta. Első ortodox temploma 1692-ben épült. Magyarkirályfalva Magyarkirályfalváról az első hivatalos dokumentumok 1332-ből maradtak fenn, ekkor a pápai tizedjegyzék királyi birtokként jegyezte fel, Villa Regis néven. 1412-ben a Szentléleki, Dicsőszentmártoni Sándor, Keszi és Tarnóczi Székely családoké, később pedig a Somkeréki Erdélyi, Gerendi, Bánffy és Szapolyai családok birtoka volt. 1492-ben Keszi Székely László Kyralfalwa birtokbeli részét elcserélte. 1502-ben Kyralfalwa egész birtoka Kizdi Jánosé, 1517-ben pedig Somkeréki Erdélyi Márton volt itt a birtokos. 1546-ban Tarnóczi Sebestyén testvéri szeretetből Susalit-Horváth Jánosné Romhányi Zsófiának ajándékozta Kyralffalwan azt a jobbágytelket, amelyen Tóháti Antal lakott. 1638-ban Kiralyfalva I. Rákóczi György birtoka volt. Magyarkirályfalva református gyülekezete körülbelül 1568-ban alakult. Az első írásos feljegyzések 1570-beliek a levéltárban. Királyfalván érdemes felkeresni a két régi temetőt. A legrégibb a templom körüli magaslaton fekszik, itt nyugszik Ilyés Géza (1883-1950) történész-lelkipásztor, esperes is, aki ennek a magára hagyott vidéknek elkötelezett írástudója volt. A temetők fejfái, emlékfái néprajzi, faragászati szempontból is érdekesek. Értékes XVI–XVII. századi kegytárgyak találhatók a református egyház birtokában. Küküllővár Nem Maros megyében van ugyan, de aki Dicsőszentmárton környékén jár, keresse fel a Küküllővárat is. A Küküllő mocsaras árterületén fekvő településen épült a Mocsárvár, amely a tatárjáráskor elpusztult. Ennek a várnak az utódját 1321-ben említik először. Mátyás király 1462-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az ő halála után, 1476-ban hűbérbe adta Ştefan cel Marénak, Moldva fejedelmének. 1507-ben Ştefan fiának, Bogdan vajdának a kezén volt a vár, de a soron következő vajda, Petru Rareş, I. Ferdinánd támogatójaként 1538-ban elvesztette, és az erdélyi országgyűlés határozata alapján 1565-ben lerombolták. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István építtette a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt egy régi udvarház helyére. Több tulajdonos után 1758-ban Bethlen Gábor udvari kancellár vásárolta meg a birtokot a kincstártól. Tőle 1764-ben csere útján testvéréhez, Miklóshoz került, aki lépcsőházat emelt, a külső várfalat lebontatta, kápolnát, lóistállót és egy kaputornyot építtetett (1972-ben leomlott). Ezekre a munkálatokra emlékeztet az épület mögötti emléktábla az 1773-as évszámmal, hátán egy görbe lábú huszárral. 1884-ben a birtok gróf Haller Jenő birtokába került, aki kártyán nyerte el Bethlen Márktól. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Hasznát vették magtárként, irodaházként, majd a 70-es évektől a Zsidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az örökösök visszakapták az épületet, és a Zsidvei gyár tulajdonosa megvásárolta a kastélyt, amelyet felújítottak. Sajnos a magyar történelmi és kulturális örökség nem látogatható. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30 | 31-52
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
